Régi kellemetlenséget szűntethet meg a Windows
Fotó: Shutterstock

Forradalmi újítás érkezik a Windows-ba

Windows-felhasználóknál korábban többször előfordulhatott, hogy egy rosszkor jött, hosszadalmas rendszerfrissítésre kellett várniuk. Azonban egy újítás meggátolhatja, hogy a későbbiekben ilyen probléma merülhessen fel.


Jelentős újítás érkezik a Windows-ba

Mentesülhetnek egy-egy új rendszerfrissítés telepítésekor a Windows 11 újraindításától az operációs rendszer felhasználói. Ugyanis a Windows Lates információi szerint a Microsoft áthelyezheti a Windows Serverből ismert „hotpatching” funkciót a közhasználatú Windows 11-be. Ennek a segítségével települhetnek a rendszerfrissítések újraindítás nélkül. A fejlesztést már tesztelik a fejlesztői előzetesben.

Ehhez az adhat lehetőséget, hogy a Windows Servernél a futó folyamat memórián belüli kódja frissül. Így nincs szükség azonnali újraindításra egy frissítés miatt. Csupán háromhavonta lesz elkerülhetetlen a gép restartja. A háromhavi ciklus pedig egy kumulatív frissítéssel fog indulni. De mindezek alól kivételt jelenthet néhány rendkívül sürgős rendszerfrissítés.

A HVG megjegyzi, egyelőre nem tudni, mikor érkezhet az új funkció a Windows 11-re. Azonban már tesztelik a megoldást, így valószínűleg nem kell túl sokat várni a fejlesztésre.

Megújul a Windows 11

Egyébként a napokban több, a Windows 11-be hamarosan érkező újítást mutatott be a Microsoft. Ezek várhatóan egy-két hónapon belül jelennek meg az operációs rendszerben. Közülük számos újdonságot megkapnak a régi, 22H2 verziót futtatók, de néhány csak a legfrissebb, 23H2-ben lesz elérhető. Soroljuk a legfontosabb új funkciókat a Microsoft egyik blogbejegyzése alapján:

  • Bővítményeket kap a Microsoft MI asszisztense, a Copilot. Olyan nagy szolgáltatók is csatlakoznak hozzá, mint a Shopify, a Klarna vagy a Kayak.
  • Emellett a korábbiaktól komplexebb műveleteket is el fog tudni végezni az MI asszisztens, valamint a hálózattal kapcsolatos információkhoz is jobban hozzá fog férni.
  • Az Android operációs rendszert futtató telefonokat webkameraként lehet majd használni a Windowsban.
  • Frissül a megosztási panel. A jövőben csak egy kattintásba kerülnek a megosztások a Snapchaten, a WhatsAppban vagy az Instagramon.
  • MI-s megoldásokkal vértezik fel a Clipchamp videóvágó és Fotók képszerkesztő alkalmazásokat.

Azonban a funkciók nem mindenkinél élesednek azonos időben. Akár egy háztartáson belül is előfordulhat, hogy egy-két hét eltéréssel érkeznek a számítógépekre a frissítések.

Ne hagyd ki!