Folytatást kap a Super Mario-film, ráadásul ugyanaz a gárda készíti

2026-ban érkezik a moziba, és az első rész rendezői, Aaron Horvath és Michael Jelenić fogják dirigálni.

A hír hiteles forrásból származik, hiszen a Nintendo játékigazgatója, Shigeru Miyamoto és Chris Meledandri, az Illumination munkatársa jelentette be egy videóban. Sőt, már a pontos premierdátum is megvan: majdnem pontosan három évvel az első rész után,

2026. április 3-án kerül mozikba a folytatás,

amit szintén Aaron Horvath és Michael Jelenić fog rendezni. Meledandri azt mondta, hogy rendezők és animátorcsapatuk jelenleg

„a storyboarddal és díszlettervekkel vannak elfoglalva”.

Elmondása szerint a folyatásban tovább bővítik Mario világát, és ez egy kifejezetten szórakoztató történetbe lesz csomagolva.

Az első film hatalmas siker volt, már az első hónapban átlépte az 1 milliárd dolláros bevételt, és a PORT.hu kritikusa is teljesen odavolt érte:

„A Super Mario Bros.: A film pontosan ezeket az önfeledt nyarakat és színes-izgalmas gyerekkori élményeket hozza vissza másfél óra erejéig. Sőt, közben még egy egész értelmes magyarázatot tud adni arra is, hogy ugyan mi a csudát keres egy bajszos brooklyni vízvezetékszerelő (meg a majrés tesója) egy lebegő platformokkal, teleportáló csatornacsövekkel, barátságos gombákkal és barátságtalan teknőcökkel teli fura világban.”

 

(via The Hollywood Reporter)