Donald Trump beszólt Jimmy Kimmelnek és az egész Oscar-gálának

2024. március 11. – 07:49

Másolás

Vágólapra másolva

Donald Trump a közösségi oldalán szállt bele Jimmy Kimmelbe, az Oscar-gála műsorvezetőjébe, a volt amerikai elnök szerint az Oscar-díjakat nem azok kapták, akik megérdemlik, írja a RawStory.

„Volt-e valaha is rosszabb házigazda, mint Jimmy Kimmel az Oscar-gálán. A nyitánya egy átlagosnál kevésbé átlagos ember benyomását keltette, aki túlságosan is próbál olyasvalami lenni, ami ő nem, és soha nem is lehet” –írta Trump.

Jimmy Kimmel élő adásban reagált a támadásra. „Most kaptam egy kritikát” – mondta a színpadon, majd elővette a telefonját, hogy hangosan felolvassa Trump posztját, de a volt elnök nevét nem említette. Ezután kiszólt a közönségnek: „Kitaláljátok-e, melyik volt elnök posztolta ezt?” A végén ironikusan megköszönte Trumpnak, hogy nézi a közvetítést.

Trump nemcsak Kimmelnek, hanem George Stephanopoulosnak, az ABC News műsorvezetőjének is beszólt, aki interjút készített Nancy Mace republikánus kongresszusi képviselővel. Szerinte meg kéne szabadulni Kimmeltől, és lecserélni egy olcsóbb „tehetségre”, George Stephanopoulosra – tette hozzá ironikusan.

Trump ezután magát az Oscar-gálát támadta, ami szerinte unalmas volt és igazságtalan. „Miért nem adják oda az Oscart azoknak, akik megérdemlik?” – írta posztjában.

Az Oscar-gáláról szóló tudósításunkat itt olvashatja vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!