Orbán Viktor
Fotó: MTI

Orbán Viktor: Trump győzelme a magyar gazdaságnak is jót tenne

Sulyok Tamás az a köztársasági elnök, aki stabil, kiszámítható, ismert, és a nyugalmát át tudja adni mindannyiunknak - jelentette ki a miniszterelnök a köztévének adott interjújában vasárnap, amelyben Donald Trump volt amerikai elnököt (akivel a napokban személyesen találkozott) a béke elnökének nevezte. Az interjúból ezúttal is főként a gazdasági témákat emeltük ki.


A miniszterelnök hangsúlyozta: Sulyok Tamás (akit ma ünnepélyesen is beiktattak hivatalába) a magyar parlamenti képviselők által jelölt, és általuk megválasztott elnök. Mivel a képviselőket a nép választja, így áttételen keresztül ugyan, de a nép által is megválasztott elnök. A kormányfő Sulyok Tamást mélyen hívő, katolikus emberként jellemezte, aki a felkérést nem hiúságnak vagy személyes ügynek tekinti, hanem szolgálatnak. Egy olyan elnökünk lesz most, aki "a sarkától a füléig" minden sejtjével, elkötelezetten, hívő lélekként fogja szolgálni a hazáját - mutatott rá. Azt, hogy bár az új államfő még csak néhány napja van hivatalban, de már támadások érték, Orbán Viktor úgy kommentálta: "ez Magyarország, ez ilyen".

A miniszterelnök az interjúban amerikai útjáról szólva közölte: elsősorban azért ment az Egyesült Államokba, mert Donald Trump, volt amerikai elnök meghívta, másodsorban pedig azért, "mert volt munka". Tekintettel arra, hogy az amerikai-magyar kapcsolatok a politika világában ma kifejezetten rosszak - pedig szövetségesei vagyunk egymásnak -, a látogatás célja ennek helyreállítása is volt. Kijelentette: Donald Trump világosan megmondta, hogy célja békét teremteni az orosz-ukrán háborúban, és Magyarország sem szeretne mást, mint békét minél hamarabb, tűzszünetet és a háború lezárását. Donald Trumpnak részletes tervei vannak arra, hogyan kell a háborúnak véget vetni, és ezek egybeesnek Magyarország érdekével - mondta Orbán Viktor. Ami az eszközöket illet, az amerikai politikus megválasztása esetén az ukrán-orosz háborúba nem fog adni egy fillért se, ezért vége is lesz a háborúnak

Orbán Viktor arról is szólt: Magyarországnak sem könnyű előteremtenie azt a pénzt, amit ma a biztonságra és a fegyverzetre költ, de tudomásul kell venni, hogy eljött az újra felfegyverkezés időszaka Európában, az amerikaiak nem fogják kifizetni helyettünk a biztonság számláit. Minden európai országnak vállalni kell a részét, pénzügyileg is, és kell rendelkeznie saját hadsereggel, eszközökkel, és képesnek kell lennünk megvédeni saját hazánkat, vagy egy szövetségben hozzájárulni a közös katonai képességekhez - emelte ki. Hozzátette: ennek a pénznek, amit ma hadseregre költünk, máshol is lenne helye, de az ukrán-orosz háború bebizonyította, hogy "nem lehet sunnyogni most már".

A miniszterelnök kiemelte: Donald Trump megválasztása a gazdaság szempontjából is sokat jelentene. Mint mondta, Magyarországon ma kilencmilliárd eurónyi amerikai befektetés van, és a két ország közti kereskedelmi forgalom is nagyjából ennyi. Ezen nekünk van hárommilliárd eurónyi hasznunk. Azonban az, hogy a mostani amerikai kormányzat a kettős adóztatásról szóló jogszabályt hatályon kívül helyezte, újat meg nem fogadott el, komoly akadálya a kapcsolatok erősítésének. Orbán Viktor reális célkitűzésnek nevezte a kilencmilliárd eurós forgalom megduplázását. A magyar gazdaságnak sokat jelentene, ha egy velünk szövetséges és baráti Egyesült Államok kiemelt gazdasági, befektetési célpontnak is tekintené Magyarországot, továbbá ezen a magyar emberek is sokat nyernének.

Ha Joe Biden nyerne, "az rossz lenne" - fűzte hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy jelenleg Magyarországon a németek beruházási értéke 25 milliárd euró, az amerikaiaké kilenc, a kínaiaké is kilenc, a dél-koreaiaké pedig hat. Ma a kínai és amerikai befektetések egyensúlyban vannak, de a kínaiak nőnek, míg az amerikaiak elakadtak, tehát az Egyesült Államoknak, ha lépést akarnak tartani Kínával, növelniük kell Magyarországon a beruházásaikat - mutatott rá. Orbán Viktor lát lehetőséget arra, hogy megválasztása után Donald Trump kereskedelmi megállapodást kössön a kínaiakkal. Az pedig Magyarországnak jó lenne, ha az országon belül tudna együttműködni a német, a kínai, a dél-koreai meg az amerikai tőke, a nagyságrend növekedésével pedig a magyarok jóléte is javulna - tette hozzá.


Ne hagyd ki!