Tech

Egy nap után visszavonulót fújt a Fortnite fejlesztőjét letiltó Apple

Pavlo Gonchar / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Pavlo Gonchar / SOPA Images / LightRocket / Getty Images
Az almás vállalat gyorsan belátta, hogy ezt a csatát nem nyerhetik meg.

Az Apple március elején tiltotta le az Epic Games fejlesztői fiókját, ezzel – ideiglenesen – meghiúsítva a cég azon tervét, hogy az Apple platformjain (iOS, iPadOS) is elérhető legyen a saját digitális áruháza, azon belül a legnépszerűbb játékuk, a Fortnite.

A népszerű program mobilverziója 2020-ban tűnt el az Apple eszközeiről, mikor az Epic Games pereskedésbe kezdett a cupertinói vállalattal az App Store alkalmazásbolt szabályai miatt.

A visszatérést a közelmúltban kiadott, 17.4-es iOS frissítés tette volna lehetővé, ami az EU digitális piacokról szóló törvényéhez (DMA) igazodva már engedi, hogy az App Store mellett más alkalmazásboltok is elérhetők legyenek az almás vállalat eszközein.

Az Epic Games ezt kihasználva hozott létre egy fejlesztői fiókot, amit az Apple ugyan első körben jóváhagyott, majd teljesen váratlanul megszüntetett, arra hivatkozva, hogy a cég megbízhatatlan – hiszen korábban már megpróbálták kijátszani a cég alkalmazásboltjára vonatkozó szabályokat és ezzel a jutalékfizetési kötelezettséget.

A fejlesztők a tiltásról külön közleményben számoltak be, az Európai Bizottság pedig minderre úgy reagált, hogy információkat kértek be az Apple-től a tiltással kapcsolatban, miközben Thierry Breton európai biztos az X-en (egykori Twitter) arról írt bejegyzést, hogy a DMA megvédi a fejlesztőket attól, hogy az úgynevezett, túl nagy hatalommal rendelkező kapuőr vállalatok elhallgattassák őket.

Ezt követően az Apple-nek mindössze egy napra volt szüksége ahhoz, hogy meggondolja magát, és az „Epic Games-szel folytatott megbeszéléseket követően” a fejlesztőcég svédországi leányvállalata ismét visszakerült az Apple Developer Porgramba. Ez egyben azt is jelentheti, hogy a közeljövőben mégis elérhetővé válhat a fejlesztők saját alkalmazásáruháza iPhone-on és iPaden, így az európai felhasználók újra játszhatnak majd a Fortnite-tal az Apple eszközein.

A Tim Cook vezette vállalat szoftvereit és készülékeit érintő változásokról korábban külön cikkben számoltunk be, ahogy arról is, hogy az Apple foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy ahol lehet, ott megőrizhesse a monopóliumát.

Kapcsolódó
Így változik meg az Apple-felhasználók élete Európában
Az Apple az Európai Unió nyomására márciustól bevezeti az alternatív alkalmazásboltok és fizetési rendszerek lehetőségét, azonban amennyire lehetett, annyira kifacsarták a jogszabályt a maguk javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik