Egy ellopott ökör okozta a székely vértanúk vesztét

Erdélyben akarták kirobbantani az újabb szabadságharcot

A szabadságharc egykori ezredese, Makk József 1851-ben elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Elnyerve Kossuth felhatalmazását, egy magyarországi fegyveres felkelés előkészítésébe fogott. A titkos mozgalmat Giuseppe Mazzini rendszere alapján, a Gergely-naptár mintájára építették fel. A szervezők az év 12 hónapjának megfelelően 12 részre osztották az országot, élükön egy-egy vezetővel. Egy hónapnak négy hete, vagyis tartományi felügyelője volt, a napok pedig a településeket jelentették. 

A rendszernek köszönhetően a résztvevők csak közvetlen felettesüket ismerték. Az újabb felkelés kiindulópontjának Erdélyt szánták. Makk és társai Bukaresten rendezték be a bázisukat, innen terveztek később fegyvereket is bejuttatni az országba. A mozgalom kiindulópontjának számító Székelyföld „hónapnak” vezetője Török János, „hetesei” pedig Veress Ignác plébános, Horváth Károly földbirtokos, Gálffy Mihály ügyvéd és Bíró Mihály földbirtokos voltak. 

Besúgó került a szervezkedők közé

A mozgalom azonban nem ért el komoly sikereket. Az egyik oka ennek mindenképpen abban keresendő, hogy nem tudtak tömegeket megmozgatni. 

Bíró Mihály rendszeresen informálta a hatóságokat a készülő összeesküvésről. Ennek köszönhetően a résztvevők többségét elfogták, kivéve Makk Józsefet, aki már gyakorlottan csúszott ki a birodalom hatóságainak kezei közül. 

A mozgalmat végül 1853 végére sikerült teljesen felszámolnia a császáriaknak. Ekkor kerítették kézre Váradi Józsefet és társait, akinek egy erdélyi szabadcsapat felállítása lett volna a feladata. A még száz főt sem számláló felkelőknek egy ökör eltulajdonítása okozta vesztét. A lelkes harcosok bár jelezték, hogy élelmezési gondokra hivatkozva veszik kölcsön az állatot, a helybéli falusiak mégis értesítették a csendőrséget. A felfegyverkezett összeesküvőket rövid időn belül elfogták.

Lesújt az önkényuralom bosszúja

Az abszolutista hatalom 1849 októbere után ismételten példát kívánt statuálni. 1854. március 10-én Gálffy Mihályt, Horváth Károlyt és Török Jánost kivégezték Marosvásárhelyen. Nem tudta elkerülni a halálos ítéletet Váradi József és Bartalis Ferenc sem. Kettőjüket április 29-én Sepsiszentgyörgyön, Bertalan Lászlót és Benedek Dánielt pedig Marosvásárhelyen akasztották fel. 

A több mint negyven vádlottat felsorakoztató perben 5 és 18 év közötti szabadságvesztést szabtak ki a mozgalom tagjaira. A vértanúk emlékezete nem merült feledésbe. Jelöletlen sírjaikat állítólag a tiltás ellenére is virágokkal díszítették, a bitófákból pedig többen is a nyakukban hordtak egy-egy darabot.

Váradi Józsefről pedig később több ballada is született. A közadakozásnak köszönhetően kivégzésük helyszínén hamarosan emlékművet emelt az utókor. A marosvásárhelyi Postaréten 1875-ben avatták fel azt az obeliszket, amely ma nem csak Török János és társai számára állít emléket, de a székely összetartozásnak is fontos jelképe: 2012 óta március 10-e a Székely Nemzeti Tanács határozata alapján a székely szabadság napja.

További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.