Nem kapkodnak az emberek a villanyautók után
Fotó: Shutterstock

Ebből egyhamar nem lesz villanyautós forradalom

Egy friss kutatás rávilágít, az emberek jellemzően nem áldoznának pénzt a következő néhány évben arra, hogy zöldenergia használatára álljanak át. Sőt, a nagy többség tisztán elektromos meghajtású autó vásárlását sem tervezi egyhamar.


Nem sietik el az emberek az elektromos átállást

Az EY nemzetközi energetikai jelentéséből kiderült, a válaszadóik kétharmada nem tervezi, hogy a következő három évben olyan fenntartható megoldásokra költsön, mint a napelem vagy a villanyautó. Sőt, a fogyasztók 18 százalékát csak akkor érdeklik az új, fenntartható energetikai eszközök, ha azok könnyen beszerezhetők és egyszerűen telepíthetők.

Ahhoz, hogy Magyarország további, látványos fejlődést tudjon elérni ezen a területen, egyszerre van szükség a megfelelő ösztönzőkre, valamint a szolgáltatók segítségére

- idézi Ságodi Attilát, az EY-Parthenon vezetőjét a VG.

Az EY felmérése mintegy 100 ezer lakossági energiafogyasztó bevonásával készült 21 országban, viszont Magyarország nem volt köztük. A hazánkhoz két legközelebbi monitorozott állam Németország és Lengyelország.

Nem biztos, hogy érdemes kizárólag a villanyautókra fogadni a közeljövőben

Egyébként az Európai Unió illetékeseinek jelenlegi tervei szerint 2035 után nem lehet az EU-ban belső égésű motoros személyautókat forgalomba helyezni. Kivéve, ha a légkörbe szennyezőanyagot nem juttató üzemanyaggal működnek.

2035 még messze van, egyelőre úgy néz ki, hogy Európa az elektromos vonalra áll át, és úgy látszik, ezt a vásárlók is tudják. Bár Magyarországon a növekedés üteme elmarad az átlagtól, mivel a villanyautók ára még mindig jelentősen magasabb a velük összevethető képességű belső égésűekénél. De nem csak ez az egyetlen ok: például a töltőinfrastruktúra fejletlensége is. Aki ma nem tud a kertjében, a garázsában tölteni, az nem nagyon tudja megoldani, a köztöltés ráadásul drága is. Ma tehát még csak azoknak opció az elektromos autó, akik otthon tudnak tölteni, vagy a cégnél a garázsban, amíg dolgoznak

- nyilatkozta Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője tavaly.

Mindezek ellenére a szakember biztos az elektromos autók sikerében hosszú távon. Mint mondta, azok hatásfoka jóval nagyobb, mint a belső égésűeké, valamint

energetikai szempontból is egyértelműen az elektromos hajtás felé mutat minden.

Azonban egyelőre hosszadalmas a töltésük, ritkás a töltőhálózatuk és rövid a hatótávuk.

Ne hagyd ki!