A környezetvédelem terén is nagyot alkotna a Toyota

Olyan berendezést fejleszt az autóiba a Toyota, amely képes kivonni a szén-dioxidot a levegőből. Ha fel tud mutatni egy hatékony technológiát, az környezetvédelmi szempontból forradalmi változást hozhat az autógyártásban.


A levegőt tisztító személyautókat gyártana a Toyota

Azon autógyártók szűk csoportjába tartozik a Toyota, amelyek most, a villanyautós forradalom idején is próbálják megmenteni a belső égésű motoros autóka. A cég ezen törekvésével magyarázható, hogy egy olyan újfajta szűrőrendszert tesztel az autóiban, amely kiszűri a légkörből a szén-dioxidot, valamint üzemanyagként hasznosítja.

Elsőként egy folyékony hidrogénnel működő Toyota GR Corollába építették be a rendszert. A technológia alapja, hogy egy szűrő felfogja a szén-dioxidot, majd a motor hőjét és a magas nyomást együttesen felhasználva folyadékká alakítja, és egy tartályba helyezi.

A HVG megjegyzi, bár működik a technológia, egyáltalán nem hatékony. Nagyjából 100 kilométer megtétele alatt alig 20 gramm szén-dioxidot szűr ki az autó, a szűrőt pedig körülbelül 20 kilométerenként cserélni kell. Ehhez képest egy kétliteres benzinmotoros Corolla hibrid szén-dioxid-kibocsátása több mint 100 gramm kilométerenként.

A Toyota is kiemeli, a technológia messze áll attól, hogy sorozatgyártásba kerüljön. Azonban, ha képesek lesznek jelentősen javítani a hatékonyságán, az forradalmi változást hozhat a zöld autózásban.

Itt az új Toyota Corolla Cross

Egyébként 2020 nyarán mutatta be a Toyota a Corolla Crosst, de Magyarországra csak 2022 őszén érkezett meg. Ezt a kivitelt jelenleg 12,4 millió forintos alapáron (140 lóerős, 1,8 literes hibrid) jegyzik Magyarországon. A másik véglete a 197 lóerőes és 2 literes hibrid verzió, amiért összkerékhajtással és csúcsfelszereltséggel 17,9 millió forintot kérnek.

Azonban a szabadidő-autó ráncfelvarráson esett át a közelmúltban. A megújuló crossovert a napokban mutatta be a japán gyártó. A Cross modernizált hűtőrácsot és fényszórót kapott. Emellett öt új színben, például Cement Gray Metallic fényezéssel, valamint sportos GR Sport kivitelben is rendelhető. Az autó panorámás üvegteteje elektromos rolóval sötétíthető.

A műszerfalán egy 12,3 colos digitális műszeregység és egy 10,1 colos infotainment érintőkijelző található. De rendelkezik például vezeték nélküli Apple CarPlay és Android Auto támogatással, USB-C portokkal és a továbbfejlesztett vezetéstámogató rendszerrel is.

Egyelőre nem tudni, a faceliftes Corolla Cross mikor érkezik Európába, és az ára is bizonytalan.

A megújult autóról készült képeket itt, a CarsCoops oldalán is megnézheted.

Ne hagyd ki!