A hagyományok szerint ebben az évben is a Hagyaték Lovas Egyesület huszárai népesítik be a múzeum területét: az ügyességi játékok és bemutatók során az érdeklődők megismerhetik a huszárok fegyverzetét, viseletét, mindennapjait és kiképzésük menetét is – olvasható a múzeum MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.

Hirdetés

Az Erdély épületegyüttesben megkoszorúzzák az 1848/49-es szabadságharc emlékére emelt sepsiszentgyörgyi honvéd emlékmű másolatát, a tematikus túrákon pedig a szabadságharc erdélyi eseményeiről és Gábor Áron kézdivásárhelyi ágyúöntő életének helyszíneiről tudhatnak meg érdekességeket a résztvevők.

A gyerekek több helyszínen ügyességi- és huszárpróbákon képezhetik magukat, zenés-táncos verbuválás során katonadalokat tanulhatnak, majd kipróbálhatják, hogy milyen katonának lenni. A Skanzen menetleveles-pecsételős Barangoló játéka segítségével önállóan ismerhetik meg a Skanzen Erdély épületegyüttesét.

A kézműves foglalkozásokon a látogatók többek között huszárcsákókat, fakardokat, kokárdákat, valamint nemzeti színű pártákat és gyöngyöskitűzőket készíthetnek, a lányok haját pedig a reformkori divat szerint fonják be.

Korábban írtuk

Kiemelték, hogy a népi- és kovácsmesterség-bemutatók mellett ételkóstolás is színesíti a programokat, amelyek során többek között megtudhatják a látogatók, hogy mi a hamis gulyásleves, a komiszkenyér, és mi volt Petőfi Sándor egyik kedvenc eledele. A tematikus borkóstolás során pedig kultúrtörténeti érdekességek tárulnak fel a nagyközönség előtt.

A közlemény szerint szombaton és vasárnap lovas huszárokkal ugyan már nem találkozhat a nagyközönség a Skanzenben, azonban a játék- és kézműves porták megidézik a korszak hangulatát. Az ünnepi hétvégén a házak és időszaki kiállítások látogathatók, és megtekinthető a Skanzen legújabb tárlata is a Skanzen Galériában Csűr-képek címmel.

Bővebb információk a programokról a Skanzen honlapján (www.skanzen.hu) találhatók.