Erős idézetek L. Ritók Nóra telexes interjújából

2024. március 5. – 19:05

Másolás

Vágólapra másolva

A Most jövök című műsorunkban L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője közel 80 perces videóinterjút adott a Telexnek. L. Ritók több mint 40 éve dolgozik pedagógusként, 25 éve vezeti a mélyszegénységben élő családokat segítő, fejlesztő alapítványát, 2018-ban pedig Prima Primissima Közönségdíjat kapott. Ebben a cikkben a beszélgetésből néhány erős gondolatot szöveges formában is kiemelünk.

„Nem a szigorítást szorgalmaznám, hanem egy másfajta munkakultúrát az intézmények között” – válaszolta arra a kérdésre, hogy a kormány által belengetett szigorítások hatékony eszközök lehetnek-e a gyermekvédelemben. „Át kellene állítani a rendszert az ügykezelő szemléletről az okkezelő szemléletre. Amikor szigorításról beszélünk, akkor az ügyeket fogják szigorúbban kezelni, az okok viszont – hogy miért alakulnak újra és újra ezek az ügyek – megint kezeletlenek maradnak. Nem sok bizadalmam van, hogy itt bármiféle szigorítással lehet változtatni” – mondta.

„Tudok olyan édesanyát, aki állami gondozott volt, a gyerekei is állami gondozásba kerültek, és már azoknak is vannak gyerekei” – mesélte L. Ritók, hogyan gyűrűznek át generációkon a nehéz élethelyzetek. Egy ilyen hátrányos helyzetű családban „nincs meg az olvasási és mesélési kultúra, nincs meg az a tudás, hogy észrevegyük, hogy a három év alatti gyereknek a mozgás- és beszédfejlődése jó-e vagy sem, mert senki sem figyel rá”.

„Számos beavatkozási pont van, amikor egy tanult szülő – akinek megvan a tudása családból és intézményrendszerből – képes felfedezni a hiányosságokat”, de szerinte a hátrányos helyzetű családokban azért nincs meg ez a képesség, mert nem is láttak maguk előtt ilyen mintát. L. Ritók szerint ilyen esetekben születnek meg azok a lemaradások, amelyeket nagyon nehéz pótolni, „mert ezek már a születéstől, sőt, talán a fogantatástól számítva halmozódnak”.

Muszáj a szülőkkel is foglalkozni

Sokan azt gondolják, hogy aki nehéz körülmények közé születik, annak csak akarnia kell, és ki tud törni. L. Ritók szerint viszont azt is látni kell, hogy egy nem megfelelő családi közeg hogyan amortizálja le az akarás képességét.

„Úgy van ez, mintha kultúrkörökben gondolkodnánk. Van egy kultúrkör, ami az iskoláé, és van egy, ami a családé, ezeknek pedig ma nagyon kicsi a metszéspontja. Azért mondjuk, hogy az iskola nem elég, mert annak a hatása leamortizálódik a családban, ahol nincs beszélgetési és olvasási kultúra, nincs meg az, amit az iskola elvár a családtól. Tudomásul kell venni, hogy sosem fog megoldódni a csak a gyerekekre fókuszáló programmal semmi, ha a szülők generációjával nem foglalkozunk” – állítja a szakember.

„Mi is azt mondjuk, hogy olyan nagy változást a felnőtt generációban már nem tudunk elérni, mert nagyon erősen beállt beidegződések, szokások vannak, amik az ő mindennapjaikat szervezik. De ha partnerré tudom tenni abban, hogy a gyerekének másféle hátteret adjon, mint amit ő kapott, akkor egy generáció múlva lesz változás. Ezért nehéz ez, mert egyszerűen muszáj generációs léptékben gondolkodni a megoldáson.”

Sok szereplő érdekelt a szegregációban

Az oktatási szegregáció mindig is jelen volt valamilyen szinten az országban, de próbáltak ellene valamit tenni. Az utóbbi tíz évben viszont L. Ritók szerint az egyházi iskolarendszer visszaállításával „az indult meg, hogy az egyházi iskolák szegregálni kezdték az állami iskolákat”.

„Én ebbe nagyon beleálltam, öt évig harcoltam, és volt egy olyan pillanat, amikor sikerült egy asztalhoz ülni az Emminek, az egyházkerületnek, három település önkormányzatának, a tankerületnek, az állami és egyházi iskolák igazgatóinak is, hogy elindítsunk egy olyan közös gondolkodást, amiben ez a hatás valahogy csökkenthető, de alulmaradtam. (...) Nem akartak szembesülni a problémával sem, tulajdonképpen azon nem tudtunk túllépni, hogy én egy ilyen nagyon negatív szereplő vagyok, aki ezt bolygatja” – mondta.

A szakember szerint arra jók voltak ezek a találkozások, hogy megértette, milyen sokrétű érdek áll a folyamat mögött. „Az egyháznak a gyülekezetépítés az érdeke. De ha megnézzük az egyházi iskolában tanuló gyerekek számát, és a rendszeresen templomba járók számát, akkor a két dolog köszönőviszonyban sincs egymással.”

Érthetőek szerinte a pedagógusok is, akik inkább egyházi iskolába mennek tanítani, mivel az egyházi iskolák több támogatást kapnak az államiaknál, jobb infrastrukturális feltételek vannak, és nem a plusz pedagógiai munkát igénylő felzárkóztatással kell foglalkozni, hanem lehet akár tehetséggondozással is. Az önkormányzatok motivációja is érthető szerinte, hiszen egy polgármester szeretné megtartani a lakosságot a településen, ami mindenhol kihívás.

„A település lakosságának megtartása miatt a polgármesterek érdekeltek abban, hogy legyen két iskola, és legyen egy iskola a hátrányos helyzetűeknek és egy a nem hátrányos helyzetűeknek. Mert azt mondja, hogy ha nincs munkahely a településen, és a szülő amúgy is eljár dolgozni, akkor ha a gyereke bekényszerül abba az iskolába, ami nem tud megfelelő szolgáltatást nyújtani, akkor el fogja vinni oda a gyerekét, ahol ő is dolgozik, és a végén el fog költözni.”

Elmondása szerint L. Ritókot az utóbbi időben nem nagyon hívják egyházi rendezvényekre, de amikor még járt, akkor nagyon meglepve hallotta, hogy egy egyházi vezető azt mondta, hogy „nekünk szükségünk van a szegényekre, hogy a könyörületességünket megmutathassuk. Én ezen nagyon sokat gondolkodtam utána, hogy jól van-e ez így. Mivel az egyházi szerepvállalás nagyon felerősödött a szociális munkában, a gyermekvédelemben és az oktatásban, ezért én ezzel a mondattal azóta sem tudok mit kezdeni.”

Kéthetente keddenként jelennek meg a Most jövök új részei. Az adások a Telex Spotify-, Apple- és Google Podcast-csatornáin is elérhetők, iratkozzatok fel!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!