Aznap már nagyon rossz volt a cölöpkunyhóban. Yvonne alig lélegzett, Senki Alfonz vállára hajtotta a fejét, és ami ennél is rosszabb: maga Tuskó Hopkins is megtörölte a homlokát vagy két ízben, Holott ő még ráadásul civil is, és magam láttam pár éve, ahogy a colombói vámhivatal teljes legénységét udvarias modorra tanította, mindösszesen egy előárboccal a kezében.

(Képünk illusztráció)

Hát hiába: a Kongó nem viccel, ez malária. Ebből meggyógyulni nem nagyon lehet, szegény Duron tábornok magas lázban feküdt, néha motyogott valamit a libertéről, az egalitéről meg a fraternitéről, de hát akinek 42 fokos láza van, annak már mindent szabad. Pedig hát alig volt nyolcvan éves, ez nem komoly életkor Párizsban, csak mi a Kongó egyik szigetén vagyunk, nem a Montmartre dombján. Potrien is rosszul volt, majdnem belepte a moha és a penész, csak a Becsületrend világított a mellén: tulajdonképpen mindenkit tönkretesz ez a lázbetegség.

Szóval, haldoklunk csendesen, egymás hegyén-hátán, mikor nyílik az ajtó és ott áll benne a Török Szultán. A látszat kedvéért kissé állcsúcson vágja az ember, de hát itt, Igoriban, ez olyasmi, mint a jónapot.

• Emberek, ne ijedjetek meg, operaházat fogtok építeni.

• Itt, Igoriban?

• Hát nem is mondjuk Saint-Tropezben, ha már egyszer Igoriban vagyunk.

Tuskó Hopkins kissé szájba rúgta, de pusztán az udvariasság kedvéért. Végül is illik köszönni, ha japánosan is. Miután kiszedtük belőle baráti zsebkéseinket, a lényegre tért:

• Tehát az a helyzet, hogy ez az Igori-ügy megbukott. Rájöttek arra, hogy lopjuk a pénzt.

• Izé, azt mi is szoktuk, meg a zsebórákat is – szólt közbe álmatagon Tuskó Hopkins.

• Jó, ezt mindenki tudja, de most nekünk az a dolgunk, hogy mivel úton van három francia bombázóhadosztály, akik szét fogják tépni az erődöt, ennyi idő alatt kell operaházat építsünk.

Potrien közbeszólt:

• De uraim, a beton nem köt meg ennyi idó alatt...

• Ki mondta, hogy betonból kell legyen?

• Hát akkor?

• Elég, ha felfújható gumiból lesz.

• De hát ez világcsalás!

• Nem az első itt, minálunk, Igoriban.

• Viszont – vetette közbe Duron tábornok – hova tesszük? Igori viszonylag kis hely.

• Igen, hát ez valóban gondot jelent. A kőfejtőbe nem tehetjük, mert ott munka folyik, Igori egyetlen reális külkereskedelme erre alapul, konkrétan a bantuk keze munkájára, de ők napi három üveggyöngyért és hét végén egy piros ágyékkötőért legalább szívesen dolgoznak, oda nem kéne operaház at tenni. A főtérre megint nem lehet, mert az nem olyan nagyon nagy terület, és ott van még ráadásul a kávéház is, szóval marad a rendezőpályaudvar.

• Ahová időnként beáll a delírium?

• Ahogy mondja, mon chef, ott van bőven hely, főleg, hogy utoljára Igoriba egy személy állt be.

• Igen, egy arab nőszemély, aki különös csatlakozással hozott szerteágazó gabonapálinkákat.

• Több tiszteletet kérek! Ő Leila, a Sivatag Démona, harcos élete folyamán több beduin sejk kése rongálta meg arcát, jelenleg 83 éves és még szűz.

• Mindig szerettem ezeket az érett szüzeket. Biztos, hogy szűz?

• Előttem esküdött meg a Szent Keresztre e kérdésben, bár az a nem biztos, hogy nő, mivel hosszú ősz szakálla van.

• Hagyjuk az identitáspolitikát – szólt közbe Potrien – ezt mégis, hogy képzelik?

• Hát úgy – mondta a Török Szultán – hogy lerakunk gyorsan egy betonalapot, arra felhúzunk egy felfújható cirkuszsátrat, abban rohamléptekkel előadjuk Wagnertől a Carmina Buranát, azt tán csak nem bombázzák meg.

A sarokból feltámadt Wágner úr, szakálla még idézte a szumátrai esetet, mikor is kapott egy akkora pofont, hogy beleesett a Királyi Haditengerészet egyik festékes kádjába, és hát a Royal Navy általában kékre szokta festeni a cirkálókat, ezt tudjuk a Balmoral esete óta, amit úgy kellett átfesteni Radzeerre, de végső soron a Mekong felső folyásánál ez mindegy is, a fontos a merülési mélység. Mindenesetre Wagner úr jelezte:

• Izé, én nem írtam semmiféle Carmina Buranát, én egy szerény kiskereskedő vagyok, aki Ruszcsukban születtem, én a Götterrdämmerung-trilógiát írtam, és a végén mindenki énekelt. De főleg a valkűrök.

A Török Szultán összevonta a szemöldökét:

• Attól még elő lehetne adni. Ki lesz a karnagy?

• Jelentem, Kvasztics Fedor vagyok, eredetileg szentpétervári fogorvos és morfinista, csak vagyonomat szétszórtam volt a cári balett néhány táncosnőjére, és később repetítorként működtem mellettük.

• Rendben, akkor zeneszerzőnk és karnagyunk is van. Mi egyébre van szükség ahhoz, hogy bemutassuk Mozarttól az Istenek Alkonyát? De sok szünettel, mert a büfésől van a bevétel!

Potrien őrmester szeme összeszűkült:

• Először is, két darab kétéltű járműre, mivel a betont valamivel ide kell hozni, üzemanyaggal, lőszerrel, kininre, ivóvízre, készpénzre és olyan két liter skót whiskyre.

• Minden érthető a skót whiskyt kivéve. Erre miért van szükség?

• Nos, a mély összefüggésekbe senki sem lát bele. Ezek statikai-szilárdságtani kérdések. Különben pedig azért, mert részeges vagyok.

Másnap reggel megkaptuk a járműveket, Yvonne már jobban van, sajnos Durone tábornok úron már nem tudtunk segíteni, de Potrien elemében érzi magát, mindenesetre úton vagyunk Marokkó felé, csak még előttünk a Szahara.

Mindenesetre a Tuskó Hopkins megőrizte a keménykalapját, és azzal integet Potriennek. Hiszen ő civil.

Szele Tamás