Hírlevél feliratkozás
Al-Hilal István
2024. március 4. 16:10 Pénz

Miért érdemes európai részvényekbe fektetni?

A szerző a Fidelity International közép-kelet-európai igazgatója. A Zéróosztó a G7 elemzői szeglete.

2024 elején a gazdasági háttér továbbra is kihívásokkal tarkított. Ugyanakkor van lehetőség vonzó egyedi részvények felkutatására, különösen, amikor a gyenge gazdasági háttér széles körben befolyásolja a hangulatot, és az értékeltségek meggyőzőnek tűnnek.

A borús kilátások már „beleégtek” az értékeltségekbe

Bár az európai vállalatok 2023-ban meggyőző eredményeket értek el, ennek az értékeltségi szorzókra gyakorolt hatása nagyrészt visszafogott maradt. Az eszközallokátorok továbbra is alulsúlyozzák a régiót, és ennek következtében az európai részvényekből 2023 nagy részében tőkekiáramlás volt tapasztalható, ami az amerikai piaccal szembeni relatív értékeltséget még alacsonyabb szintre szorította. A tendenciát már a régió megítélésének kismértékű javulása is elkezdheti megfordítani, és az értékeltségi rés jó eséllyel elkezdhet szűkülni.

Széltében és mélységében is meggyőző

A bevételtermelés szempontjából az európai részvénypiac nagyon jól diverzifikált, és nem túlzottan nagy a saját régiójának való kitettsége. Az európai tőzsdén jegyzett vállalatok által termelt bevétel kevesebb mint egyharmada származik az euróövezeten belülről. A feltörekvő piacok és az Egyesült Államok az értékesítés majdnem azonos arányát adják − a kontinens tőkepiacát reprezentáló MSCI Europe-ot méltán nevezhetjük valóban globális indexnek. Ezzel szemben az S&P500 index sokkal erőteljesebb mértékben függ az USA hazai piacától. Abszolút értékben az USA gazdasága egyértelműen nagyobb − de a jövedelmi kockázat szempontjából a bevételek sokfélesége az európai befektetések nagy (és gyakran alulértékelt) előnye.

Az MSCI Europe index az S&P-hez képest sokkal kevésbé koncentrálódik a legnagyobb állományok felé. Az S&P500 jelentős része, mintegy 25 százaléka mindössze öt részvényben (Microsoft, Apple, Nvidia, Amazon, Meta) koncentrálódik, míg az MSCI Europe esetében a top öt aránya csak 13 százalék. Az USA-ban nagy súlyt képviselnek az IT-részvények, míg Japánban az ipari és a nem alapvető fogyasztási cikkek. Európában a kitettség sokkal kevésbé koncentrált, mivel az indexen belül egyetlen szektor részesedése sem haladja meg a 20 százalékot.

Így a jobb diverzifikáció és a hazai, európai gazdaságtól való bizonyos mértékű függetlenség miatt az európai részvények jobb kockázat-hozam arányt élvezhetnek, miközben a globális ellenszéllel szemben is védelmet nyújtanak.

Változó ágazati kitettség

Az elmúlt évtizedben a pénzügyi és az energetikai szektor összesített súlya az MSCI Europe indexen belül közel 35 százalékról kevesebb mint 25 százalékra csökkent. Ugyanebben az időszakban az erős strukturális növekedési hajtóerővel rendelkező ágazatok, úgymint az ipar, az egészségügy, az informatika és a fogyasztási cikkek aránya 30-ról 50 százalékra emelkedett. Az európai részvénypiac összetételének a strukturális trendek − többek között a digitalizáció, az e-kereskedelem és a népesség elöregedése − által pozitívan befolyásolt ágazatok irányába történő elmozdulása a gyorsuló és mind stabilabb EPS-növekedés (az egy részvényre jutó eredmény gyarapodása) egyik hajtóereje.

Miközben az európai részvénypiacról hiányoznak az olyan nagy volumenű növekedési vállalatok, amilyenek az elmúlt években az amerikai piacot hajtották, Európa legnagyobb vállalatai közül jó néhány nagyon vonzó tulajdonságokkal: alacsony volatilitású növekedéssel, stabil mérleggel és jó osztalékhozamokkal büszkélkedhet.

Az AI alulértékelt haszonélvezői

A mesterséges intelligencia egyértelműen a piac legfelkapottabb területe volt 2023-ban. A hype nagy része azonban a nagy nyelvi modelleket (LLM) fejlesztő amerikai nevek, például az ChatGPT mögött álló OpenAI vagy az ezek futtatásához szükséges chipeket gyártó cégek körül forgott. Eközben Európában is vannak olyan vállalatok, amelyek csendben használják ezeket a feltörekvő technológiákat új termékek kifejlesztésére, amelyek máris hasznára válnak ügyfeleiknek. Megítélésem szerint ezek a vállalatok nem kapták meg a megérdemelt befektetői figyelmet, mivel a reflektorfény az USA-ban jegyzett, a technológiák fejlesztésében élen járó szereplőkre irányul. Ez azt eredményezte, hogy az AI európai tőzsdén jegyzett haszonélvezőinek papírjai vonzóbb értékeltséggel forognak.

Az LLM-ek hatékonysága a betáplált adatok mennyiségével növekszik, és Európában szerencsére számos olyan vállalat van, amely offline adatszolgáltatóból online adat- és elemzési szolgáltatóvá vált, és hatalmas mennyiségű adattal rendelkezik. Az viszont talán még fontosabb, hogy ezek a vállalatok még csak most kezdik kiaknázni a mesterséges intelligencia által elérhetővé tett, a termékkínálatuk elemzési és mélyebb betekintést nyújtó részét támogató további képességek előnyeit. Arra számítok, hogy az olyan vállalatok, mint az Experian, a Sage, az SAP és a RELX hosszú távon e terület nagy nyertesei lesznek.

A zöld átmenet lehetőségeket teremt

Az európai részvények számára előnyös lehet egy tartós, strukturális hajtóerő is: a zöld átmenet. A nettó zéró cél elérése érdekében az EU olyan kezdeményezéseket vezetett be, mint a NextGeneration EU és a Green Deal Industrial, amelyek ösztönözni fogják a beruházásokat, és jelentősen javítják a vezető európai energiaipari vállalatok kilátásait.

Európa számos olyan élenjáró, „best-in-class” vállalatnak ad otthont, amelyek véleményem szerint alkalmasak arra, hogy segítsék a globális kormányokat a nettó zéró kibocsátási célok elérésében. Az Infineon például a teljesítményelektronikai termékek vezető szállítója, több mint 40 százalékos kitettséggel rendelkezik az autóiparban, és az elektromos járművek gyártására összpontosít, ami hosszú növekedési pályát biztosít az elektromos járművek elterjedésének 2030-ig és azon túl történő növekedésével.

Az olyan európai vállalatok, mint az építőipari és ipari ágazat számára innovatív, hiánypótló termékeket értékesítő Sika, szintén jó helyzetben vannak. Mivel az európai energiafogyasztás 40 százaléka az épületekhez kapcsolódik, a Green Deal költségvetésének nagy részét valószínűleg az energiaszámlák csökkentésére fogják fordítani. A teszteléssel, ellenőrzéssel és tanúsítással foglalkozó Intertek becslése szerint bevételeinek 40 százaléka az ESG-hez kapcsolódó szolgáltatásokból származik − ez a cég vezető szerepet tölt be a napelemek minőségbiztosításában.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkElfűrészeli a forint támaszát a magyar helikopterpénzEl lehet kezdeni a magasnyomású gazdaságpolitikát, pumpálni a fogyasztást, beindítani az olcsó hiteleken alapuló gazdasági növekedést, csak fennáll a veszélye, hogy a török útra tévedünk.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkFelemás év után erős rajt a felelős befektetéseknélIncent Mortier, az Amundi globális befektetési igazgatójának várakozásai szerint a jövőben a tematikus és a fenntarthatóságra pozitív hatást gyakorló befektetési stratégiák fogják uralni a piacot.

Kapcsolódó cikkKapcsolódó cikkA hazai sztárrészvények mellett érdemes lehet odafigyelni erre a vállalatra isMinőségi és jó track record-dal rendelkező menedzsment, olcsó árazás, további potenciális akvizíciók és növekedés - a részvényárak ennek ellenére beragadtak.

G7 támogató leszek! Egyszeri támogatás / Előfizetés

Pénz befektetés európai részvények mesterséges intelligencia SAP tőzsdék Olvasson tovább a kategóriában

Pénz

Jandó Zoltán
2024. május 6. 05:32 Pénz, Vállalat

Nem a Gazprommal lesz a politikai haszonszerzés eszköze a Fradi és a magyar labdarúgás

Mert már régen az. A magyar futballban soha nem alakult ki valódi szponzoráció. A Fidesz hatalomra kerülését követően a baráti pénzeket a politikai motiváció váltotta fel.

Elek Péter
2024. április 24. 04:35 Pénz

Olyan gazdagok a nyugdíjba vonuló amerikaiak, hogy azt még a forint is megérzi

Amerikai infláció: volt, van, lesz; és az emiatt magasan ragadó dollárkamatokhoz mérik minden más deviza hozamát - a forintét is.

Bukovszki András
2024. április 22. 04:37 Pénz

Kifulladni látszik a magyar államadósság-ráta csökkenése

Nemcsak rövid, hanem középtávon is magasan ragadhat az adósságráta, ami a gazdasági felzárkózási folyamatunkat is megnehezítheti.

Fontos

Váczi István
2024. május 7. 16:33 Élet

Elkezdődött a G7 új korszaka

Újult erővel, több és frissebb cikkel térünk vissza.

Torontáli Zoltán
2024. május 7. 14:03 Tech, Vállalat

Elmegy a piac a magyar e-kereskedők mellett

Vége annak az egyszerű korszaknak, amikor a Kínából nagyban megvett árut kettes szorzóval itthon simán el lehet adni.

Jandó Zoltán
2024. május 7. 11:08 Adat, Közélet

Magyar egészségügy 2024: inkasszó, eszközhiány, 100 milliárdos adósság

A magyar tulajdonban lévő egészségügyi beszállító cégek lehetnek a kórházi adósságállomány folyamatos növekedésének vesztesei. Több vállalat is elhagyhatja a piacot.