Erdélyi Mónika elárulta, miből engedheti meg magának, hogy évi 8 alkalommal nyaraljon

Erdélyi Mónika rengetegszer utazik külföldre.

2024. március 1., 09:20

Szerző:

Erdélyi Mónika és imádott lánya, Molli sosem unatkoznak, hiszen együtt bejárják a világot. A tévés akár évi 8 alkalommal is külföldre utazik, ami természetesen anyagi költségekkel is jár, ám most elárulta, hogyan sikerül spórolnia a mindennapokban, ami által több pénze marad az utazgatásra.

A tévés nemrég a Youtube-csatornájára töltött fel egy videót, aminek a címe az lett, hogy „Miből utazunk együtt? Hogyan gyűjtjük össze az árát?” A műsorvezető elmondta, hogy az első dolog, amiről lemondott az sokak kedvence itala, a kávé volt, legalábbis a kapszula. 

„Napi három kapszula egy éven keresztül, nekem az 164 ezer forintba kerülne, ha kifizetném, de már nem fizetem”

– magyarázta Erdélyi Mónika, aki hozzátette, hogy ma már kávégranulátumot használ, és így sok pénzt megspórol. 

Röviden pedig a magánéletével kapcsolatos pletykákra is kitért az édesanya:

„Az újságok írnak összevissza, hogy gazdag pasi meg nem tudom, ki fizeti az utakat. Hogy gazdag pasi fizeti-e, azt a továbbiakban sem szeretném megosztani a nyilvánossággal. De: ezeket az utakat mi saját zsebből is ki tudjuk fizetni – vagy pont abból is fizettük.”

A műsorvezető pedig elmondta, hogy a szépségipart illetően is meghúzta a nadrágszíjat. Kiderült, hogy ma már nem igazán jár fodrászhoz, ugyanis a hajfestést saját magának is meg tudja oldani, aminek köszönhetően jóval több pénz marad a pénztárcájában. 

„Én szépen befestem a hajamat magamnak, egy doboz festék ezer forint, és még azt is akciósan próbálom megvenni”

– vallotta be Erdélyi Mónika, ám azt elmondta, hogy hajvágás esetén még most is beül a fodrászhoz. 

A tévés egyébként február elején Spanyolország fővárosában, Madridban járt. Erdélyi Mónika rengeteg fotót posztolt az utazásáról, valamint azt is elárulta a közösségi oldalán, hogy Madrid sokkal jobban tetszett neki, mint Olaszország egyik legnépszerűbb városa, Milánó, ahova szintén nemrég tett látogatást. 

A teljes videót itt tekintheti meg:

(Kiemelt kép: Erdélyi Mónika Instagramja)