Folytatódik a megszokottnál enyhébb időjárás a tavasz első hétvégéjén is: pénteken még több helyen lehet eső, majd csökken a csapadékhajlam, és gyengén felhős, napos idő várható 12-19 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Péntek délelőtt még erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a déli óráktól délnyugat felől csökken a felhőzet, és a déli tájakon több órára kisüt a nap, de az északi területeken egész nap felhős marad az idő. Dél felől csapadékzóna érkezik, és – az északkeleti harmad kivételével – több helyen várható eső, zápor, amelyet szaharai por szennyez. Délután délnyugaton zivatar sem kizárt. A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12-17 fok között alakul, de a déli megyékben ennél is melegebb lehet az idő.

Szombat reggelre főleg a Dunántúlon és északkeleten köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amely napközben fel is oszlik. Délnyugat felől csökken a felhőzet, általában több órára kisüt a nap, de az északkeleti országrészben maradhatnak borult körzetek. Elszórtan előfordulhat eső, zápor. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül. A minimum 2-10, a maximum-hőmérséklet 12-19 fok között alakul.


Vasárnap az éjszakai ködfoltok feloszlása után nagyrészt gyengén felhős, napos időre számíthatunk, számottevő csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül,  Északnyugat-Dunántúlon megerősödik. Hajnalban általában 2-8, délután 14-19 fok közötti értékek várhatók.

SZÉLTÉRKÉPCSAPADÉKTÉRKÉPHŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP

Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.

Indexkép: Mihály Ferenc