Szóval az úgy volt – mi tűrés-tagadás – hogy én nagyon megijedtem. Nem előzmények nélküli az eset, nehezen is írom meg, lévén, hogy távoli eseményeket sokkal könnyebben tudok elemezni és megérteni, mint a hozzám közelieket, de a jelek szerint valamilyen bonyolult okból én Lev Davidovics Trockijjá változtam, vagy mi a fene.

(Képünk illusztráció)

Írtam én elég sokat a jelenlegi orosz eseményekről, még ugyan valószínűleg fogok is, de a tetszésnek erre a szintjére mégsem számítottam. Tegnap késő délután cseng a telefon, ismeretlen szám keres, mégpediglen Oroszországból: hát, ugyan ki hívhat? Muratovval vagy Inozemcevvel személyesen nem is ismerjük egymást, Szoldatovval egyszer beszéltünk telefonon, de azért ezt nem nevezném ismeretségnek, ahogy Pavel Luzint is csak távolról tisztelem, mint a csobán a Retyezátot – ugyan, ki kereshet? Biztos csak valami jó ember lehet, vagy két napja elkérte Navalnij titkársága Julia Navalnaja beszédének magyar fordítását, amit bátor voltam elkövetni, persze, jó szívvel adtam, nem kérek én ilyesmiért pénzt, valószínűleg erről lesz szó. Még ugyan számomra a megtiszteltetés.

Hát, vegyük fel.

• Tomás Petrovics Szele?

• Da, ja gavarju. Eto mnye. Szlusaju.

• Meg fogsz dögleni a három kölyköddel együtt (oroszul).

És bontotta is a vonalat, mielőtt annyit kinyöghettem volna, hogy „szuka” vagy „igyi nahuj”. Hát, orosz nyelvből úgy hármas alá, elsőre nem is hittem el, hogy ilyen van, aztán átgondoltam. Először is, azt nem tudjuk, ki hívott, a hívást törölte, de ilyen nincs és nem is lehet. Olyan atomidióta orosz gumitalpú nem létezhet, aki felhívja az embert és megfenyegeti. De mi van, ha mégis van ilyen őrült?

Azért a Lubjanka téren vannak olyan méretű barmok, akikhez képest az őstulok kis, ölbe való cica, ott van rögtön az FSZB Ötös Osztálya, ami régebben Beszeda tábornok alá tartozott, akiről most sem lehet pontosan tudni, mi lett a sorsa, időnként előkerül, mikor már azt hinné az ember, hogy kivitték Novogyevicsibe aludni, na, ők tényleg képesek bármilyen őrültségre. A GRU inkább nem, azok derék, kétkezi gyilkosok, nem telefonálgatnak, lőnek helyből, lőnek nekifutásból, lőnek minden testhelyzetből, és amikor nem lőnek, akkor mérgeznek. Őket kizárhatjuk, ahogy az SZVR-t is, ők nem bajmolódnak ilyen százhuszonkettedik senkikkel, mint én.

Meg tudtommal nekem egy gyerekem sincs, nem, hogy három.

Akkor még mi egyéb lehet? Nem zárhatjuk ki annak a lehetőségét sem, hogy egyáltalán nem orosz ember hívott, csak orosz hálózaton keresztül. Elég sokaknak csípem én a szemét, meg ez a Navalnij-dolog is itt van, egyáltalán nem zárható ki annak lehetősége, hogy valaki a szomszéd utcából vagy Kutyabürgözdről szórakozott velem. Mit ne mondjak: sikerült.

Nem részletezném, milyen pánikreakciókat produkáltam, körülbelül olyanokat, mint bárki más, aki hirtelen nagy bajba kerül, és nem tudja kezelni, eléggé furcsán viselkedhettem. Hát mégis, azért nem minden nap történik ilyesmi az emberrel.

Mindazonáltal most sem tudom megmondani, igazából ez mi lehetett. Szerintem valaki ügyesen megviccelt, mert olyan nem létezik, hogy ez komoly lenne. Olyan még a Lubjanka téren sincs, pedig ott aztán minden van és némely egyebek is.

Ha ugyanis ez komoly, akkor az egész Oroszországi Föderációt ki lehet dobni mindenestől a kukába, mert egyszerűen nem működik. Nincs tojás, nincs tej, nincs esztergakés, ehhez képest nagyjából ártalmatlan újságírókat baszogatnak telefonon...

Inkább hinném, hogy tévedés volt. Vagy vicc.

Így, két nappal később átgondolva, valószínűleg egy rossz viccel akadhattam össze, orosz nyelven bárki beszélhet, telefonja akárkinek lehet, és pár napja valóban összekülönböztem egy úriemberrel, akitől kitelik egy ilyen vicc.

Amolyan sutka.

Rossz vicc volt.

Szele Tamás