Elképesztő, ugyanúgy nézel ki, mint Petőfi Sándor!

Sík Sándor István király című művéből rendez előadást a Nemzeti Színházban. Miért tartotta izgalmasnak Sík Sándor szövegét? Miről szól a darab?

Sík Sándor piarista szerzetes, költő. Esztétikája több egyetemen tankönyv. Ő keresztelte meg Radnóti Miklóst, akinek mentora is volt. Tanította Szerb Antalt, de József Attila zsenijét is az elsők között ismerte fel. Lelkes, közösségszervező, a fiatalokra különösen figyelő ember volt. Csodálatos gondolatai voltak István királyról és a magyar államalapításról is.

Nagy kérdés, hogy a kompország kompját melyik partra irányítsa. A darab végén csodálatos a feloldás - amit nem árulok el, de aki olvassa a történelemkönyveket, tudja, hogy végül hogyan dönt István. Március 2-án lesz az előadás bemutatója – jelenleg a próbák zajlanak. Az egyik nap úgy érzem, jól haladunk, a másikon pedig úgy, hogy elakadtam kicsit. De végeredményben a bemutatóra biztosan elkészülünk, és izgatottan várom a premiert.

A Nemzeti Színház színészeként a darab rendezése közben rendezői, vagy színész fejjel gondolkodik?

A rendezői és a színészi gondolkodás egészen más. Próbálom természetesen én is külön választani, de színészként ezt teljes mértékig mégsem tudom megtenni. 

Remélem, hogy talán jobban értem és érzem azt az állapotot, ami bennük a színpadon történik.

Rendezőként vagy színészként izgul jobban egy-egy bemutató előtt?

Véleményem szerint a színésznek megkérdőjelezhetetlenül a legnagyobb a felelőssége a színházművészetben. Minden azt kell szolgálja, hogy a színész önbizalommal telve menjen a bemutatóra. Nem vagyok alapvetően izgulós - persze, vannak kivételek. Az István király című darab olyan súlyú kérdéseket vet fel, hogy most mégis van bennem feszültség. Rendezőként addig izgulok, amíg biztosan nem érzem, hogy készen leszünk. Ha a főpróbahét közepén úgy látom, hogy még kell dolgozni, de meglesz, akkor már fel szoktam oldódni. A premier alatt is persze ideges az ember, hogy a közönség hogyan fogadja majd az előadást. Színészként pedig általában a főpróbákon jobban izgulok, mint a bemutatókon.

Március 14-től látható a magyar mozikban a Most vagy soha! című nagyszabású történelmi film, amelynek főszerepét - Petőfi Sándort - ön alakítja. Látta már a filmet?

Nem láttam még a film végleges változatát, csak a néhány hónappal ezelőtti vágatot, de nagyon ígéretes volt.

Milyen hangulatban zajlott a forgatás?

A legfontosabb, hogy mindenkiben az a törekvés alakult ki a forgatás során, hogy ne csupán munkaként tekintsünk erre a filmre. Az alkotás a március 15-i történelmi eseményről szól - egyebek mellett arról, hogyan kovácsolódik egy nagy közösséggé a nemzet. 

Nagyobb a tétje, nagyobb a felelőssége. Ez a gondolat lényegében minket is egy közösséggé kovácsolt. Mindenki érezte, hogy ez az alkotás nem arról szól, hogy én jó leszek-e a filmben, és a karrierem ezután hogyan alakul. A hangulat pedig baráti és felszabadult volt. Fiatal színészbarátaimmal sokszor nagyokat nevettünk, hülyéskedtünk, de amikor elkezdődött a jelenetek forgatása, teljes figyelemmel koncentráltunk a munkára. A díszlet pedig elvarázsolt mindenkit. 

Lóth Balázs rendező, Szente Vajk és Rákay Philip író-kreatív producerek nagyon erős és határozott vízióval rendelkeztek, és sokat segítettek nekünk abban, hogy pontosan megértsük a történelmi és emberi viszonyokat. Lényegében bevontak minket, színészeket is az alkotófolyamatba. Meghallgatták az ötleteinket, és sokszor el is fogadták azokat. Ez rendkívül jólesett.

Egy castingon választották ki Petőfi szerepére. Hogyan emlékszik a szereplőválogatásra?

Több lépcsős volt a válogatás, hónapokig tartott és végül én kaptam meg a szerepet. Nagyon örültem, és persze meg is ijedtem. Később egy kamerapróbán már teljes sminkben próbáltunk Mosolygó Sárival - aki Szendrey Júliát alakítja a filmben. A kamera mögött állt a fodrász és odasúgta: 

Persze, nevettünk - és meglehet, hogy talán van némi hasonlóság, de ha jól belegondolunk, valójában nem tudjuk, hogyan nézett ki Petőfi Sándor. Van egy dagerrotípia róla, de erről ő maga is azt állította, hogy egyáltalán nem hasonlít. A festmények pedig egészen eltérőek, sőt, azt is tudjuk, hogy ezeket Petőfi olykor manipulálta. Szólt a művésznek, hogy ne így fesse, hanem másként. Amit lehet róla tudni, hogy barna szemű, vékony testalkatú bajuszos ember volt.

A film egyetlen nap történetét mutatja be - március 14-e és 15-e között. Nem szárazon a megtörtént eseményeket dolgozza fel a film, hanem lényegében egy kalandfilmet lát majd a néző - benne fikciós szálakkal. Petőfiről mindenkiben él egy idealizált kép, de a történészek egyebek mellett azt is mondják, hogy meglehetősen makacs, összeférhetetlen volt. A filmben Petőfi karaktere, emberi vonásai is megmutatkoznak?

Valóban, mindenkiben él egy Petőfi-kép - elsősorban a szobrok és festmények alapján. Az ünnepi műsorok miatt általában a vátesz költőt képzeljük magunk elé, aki önfeláldozóan megy a csatatérre, és írja a csodás verseit. Ez így is volt. De a filmben próbáltunk figyelni arra is, hogy Petőfi teljes személyisége kirajzolódjon. Lássák a nézők, hogy ő otthon férj, vagy hogy van, amikor elbizonytalanodik. Ellentmondásos személyiség lehetett, rettenetesen makacs és önfejű. Írt például egy levelet a hadügyminiszternek, amelyben ez a sor is olvasható: 

Ilyen mondatokat még abban az időben is kevesen mertek kimondani. Jókairól maradt fenn egy történet, hogy idősebb korában valaki megkérdezte tőle, milyen ember volt Petőfi. Ő azt válaszolta, hogy borzalmas. Valószínűleg ez is igaz. Ezzel együtt mégis vele ment a Pest-Budai értelmiség, beálltak mögé több tízezren, és az egész ország énekelte a verseit. Volt benne valamiféle népvezéri erő. Értette a magyar lélek rezdüléseit, bizonyára érzékeny, empatikus ember lehetett. Petőfi egy hős volt - a többi márciusi ifjúval együtt -, de közben ugyanolyan hús-vér ember, mint bárki más. A márciusi ifjak ugyanúgy éltek, mint mi, ugyanazokat csinálták, mint mi - a kávézóban ültek, ettek, ittak, "csajoztak" -, és ezen kívül fantasztikus tettet vittek véghez, ami kitörölhetetlen a magyar történelemből, a nemzeti tudatból.

A filmet néhányan már akkor támadták, amikor lényegében még el sem kezdődött a forgatás. Senki még egy képkockát sem látott belőle, de már kritizálták. Az alkotómunkára ez rányomta a bélyegét?

Egyáltalán nem. Kifejezetten jó hangulatú munkafolyamat volt. Ha valaki végig nézi az alkotói listát az operatőröktől a színészekig, láthatja, hogy kiváló szakemberek készítették a filmet - függetlenül attól, hogy ki milyen világnézetű. Az volt a fontos, hogy a legjobb filmes szakemberek vegyenek részt az alkotói folyamatban. 

Ez így van egy osztályközösségtől kezdve a nemzet közösségéig. 

Mindannyiunk közös történetének egy része. Sem eldobni, sem kisajátítani nem szabad. Ha ezeket a nagy történelmi pillanatainkat, hőseinket bizonyos ideológiai okok mentén eldobjuk, elvesszük az országtól, akkor megszűnik a nemzet egysége. A Most vagy soha! című film úgy készült, hogy mindenki azt érezhesse: ez a pillanat a magyar történelem, a nemzet egyik legfontosabb pillanata, és ez a pillanat kicsit az övé is. Mindenkihez szól - politikán, ideológiákon túl.

Az István király és a Most vagy soha című film is a magyar történelem egy-egy pillanatát dolgozza fel. Ön szerint miért fontosak ezek az alkotások?

Egyrészt azért, mert a magyar emberek ezekhez a történelmi pillanatokhoz tudnak kapcsolódni. Másrészt pedig azért fontos történelmi alkotásokat bemutatni, mert 

István király is egyesítette a nemzetet és létrehozott egy államot, amelyben sok törzs és kultúra egyesült. A márciusi ifjak mögött is egyesült a nemzet - az értelmiségi, polgári családoktól a vidéki első generációs értelmiségieken át a jobbágyságig -, és együtt tudtak létrehozni valami óriási dolgot. Példaként állhatnak előttünk ezek a pillanatok, amelyekkel küzdhetünk a megosztottság ellen.