SG.hu

Az EU arcul csapása az Apple európai szoftverboltjának módosítása

Az IT-cégeket hidegen hagyják az európai módosítások, mert a bejelentett, márciusban életbe lépő feltételek alapján szinte lehetetlen értelmes alternatívát kínálni az App Store-ral szemben.

Az iPhone-gyártójának a következő hónapban példátlan szabályozási kihívásokkal kell szembenéznie Brüsszel részéről, mert meg kell feleljen egy mérföldkőnek számító uniós törvénynek, mindazonáltal a konkurensek - köztük a Meta és a Microsoft - szerint nem mennek elég messzire az Apple mobilos ökoszisztéma megnyitására vonatkozó tervei. Az App Store dominanciája teszi ki a vállalat évi 85 milliárd dolláros szolgáltatási üzletágának nagy részét, így nem véletlen, hogy rosszul érinti őket, hogy évek óta a legnagyobb változtatásokra kényszerülnek üzleti modelljükben. A Digital Markets Act (DMA) célja a nagy technológiai csoportok piaci erejének kezelése, a kiválasztott legnagyobbaknak március 7-ig nyilatkozniuk kell arról, hogy miként tartják be azt. Az Apple már jóval a határidő előtt, a múlt hónapban bejelentette, hogy változtatásokat fog eszközölni iOS mobilszoftverén Európában, például lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy más forrásokból is töltsenek le alkalmazásokat és hozzáférjenek alternatív fizetési rendszerekhez.

A javaslat dilemma elé állítja a fejlesztőket: vagy maradnak az Apple meglévő ökoszisztémájánál és a 30 százalékos jutaléknál, vagy végleg elhagyják azt, és új feltételekkel kell szembenézniük. Azok számára, akik úgy döntenek, hogy alternatív áruházakban is közzétesznek alkalmazásokat, az Apple majdnem a felére, 17 százalékra csökkenti a digitális termékek és szolgáltatások értékesítésére az App Store-t használó vállalatok által fizetett jutalékot. De ezzel együtt egy sor új díjat is bevezetnek, melyek közé tartozik egy 50 centes "technológiai alapdíj" az 1 milliónál többször letöltött alkalmazások minden egyes letöltése vagy frissítése után. Ez az ingyenes szoftvereket kínáló cégek számára szinte biztosan értelmetlenné teszi a váltást. Az Apple emellett további 3 százalékos díjat számít fel az alkalmazásfejlesztőknek, ha az ő fizetési rendszerüket használják. Az 50 centes díj azonnal érvényes lesz az alternatív alkalmazásboltok letöltéseire.

A változtatások azt eredményezhetik, hogy a sikeres alkalmazások készítőinek a jelenleginél jóval többet kell fizetniük, így a riválisok számára nincs ösztönző erő alternatív alkalmazásboltok létrehozására. "Az Apple által a DMA-nak való megfeleléshez javasolt lépések nagyon is tiltják, hogy ténylegesen értelmes alternatívát hozzunk létre a világ legnagyobb játékplatformján, azaz a mobiltelefonokon elérhető egyetlen áruházzal szemben" - mondta Phil Spencer, a Microsoft játékipari vezetője. "Ezért továbbra is együtt fogunk működni a szabályozókkal, hogy megnyissuk ezt a lehetőséget." A Spotify és az Epic Games, az Apple régi kritikusai szintén azzal érvelnek, hogy az Apple javasolt lépései rosszhiszeműséggel érnek fel. Gary Swidler, a Tindert birtokló Match Group elnöke szerint "korántsem biztos", hogy az EU elfogadja az Apple tervét.

A Meta vezérigazgatója, Mark Zuckerberg szintén elutasította az Apple javaslatát, mint ami "terhes" és "ellentétes" az uniós szabályozás szándékával, és azt mondta, meglepődne, "ha bármelyik fejlesztő úgy döntene, hogy alternatív alkalmazásboltba megy át". Az Apple bejelentése után "körülbelül egy óra kellett ahhoz, hogy az alkalmazásfejlesztők rájöjjenek, hogy átverték őket" - mondta Damien Geradin, az Apple-t kritizáló fejlesztők ügyvédje. "Nagyjából mindenki ragaszkodni fog a régi feltételekhez, és a DMA gyakorlatilag nem fog változtatni a jelenlegi helyzeten" - tette hozzá. Az Európai Bizottság jelenleg véleménykérési szakaszban van, példákat vár a konkurensektől, így Geradin szerint a márciusi határidő az EU és az Apple közötti új csatározás kezdetét fogja jelenteni.

Az Apple elmondta, hogy "hónapokig egyeztetett az Európai Bizottsággal" a DMA-ról, és hogy terve "több száz Apple-csapattag munkáját tükrözi, akik több tízezer órát töltöttek" a megoldással. A kérdés az, hogy az Európai Bizottság elfogadja-e ezt - ami szerintem nem fog megtörténni". A növekvő ellenérzés miatt az Európai Bizottság, az EU végrehajtó szerve azzal a dilemmával szembesült, hogy el kell döntenie, hogy a digitális "kapuőrök" ellen irányuló új jogszabályon végzett többéves munka meghozta-e a kívánt hatást az Apple-re - és hogy szankcionálhatja-e a vállalatot a megfelelés elmulasztása miatt. Az EU a márciusi határidő lejárta után bármely, a DMA hatálya alá tartozó vállalat ellen kötelezettségszegési eljárást indíthat. A jogszabály lehetővé teszi, hogy az EU az éves forgalom 10 százalékáig terjedő bírságot szabjon ki a vállalatokra, amely ismétlődő esetekben 20 százalékra emelkedhet.

Tim Cook, az Apple vezérigazgatója egy e havi eredménybeszélgetésen azt mondta, hogy "nagyon nehéz" számszerűsíteni, hogy a DMA-változások milyen hatással lesznek a vállalat eredményére. A Meta és a Microsoft is érintett a DMA-ban, de ezzel együtt lehetőséget látnak arra, hogy nagyobb részesedést szerezzenek abból a 27 milliárd dollár körüli összegből, amelyet az Apple 2023-ban az App Store eladásokból szerzett. Európa e bevételek 7 százalékát termeli. Eric Seufert független elemző szerint az Apple "tapogatózik, hogy a DMA értelmében mit tehetnek meg, meddig mehetnek el.

A vállalatok más módon is igyekeznek kihívást intézni az Apple ellen. Két évvel ezelőtt az Apple kiterjesztette jutalékdíjait, hogy 30 százalékos részesedést szedjen azoktól a marketingesektől is, akik azért fizetnek, hogy hirdetéseik hangsúlyosabban jelenjenek meg az olyan alkalmazásokban, mint például az Instagram. A Meta a múlt héten közölte, hogy mostantól a 30 százalékos díjat közvetlenül a hirdetőkre hárítja át, és ezzel gyakorlatilag drágábbá teszi az Apple-készülékek felhasználóinak elérését. Nicholas Rodelli, a CFRA Research munkatársa szerint a Meta lépése "közvetlen kihívás" az Apple politikájával szemben, és a technológiai vállalatok most "támadásba lendülnek", hogy kihasználják az iPhone-gyártó új szabályozási gyengeségeit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • manypet #17
    Ha nem update-elik az API verziót, akkor majd összedől a világ? Vajh mi lesz velünk Google nélkül? Esetleg használunk másik keresőt meg másik E-mail szolgáltatót? Borzalom!!! Nem lesz Google fordító, hanem a DeepL-t használjuk helyette? Szörnyűség!!! Esetleg Windows helyett Linux-ot? Jaj istenem, menten mindenki meg fog halni, végítélet közeleg, pusztulás és halál lesz a sorsunk, a pokol angyalai tépik darabokra a sivalkodó lelkünket!!!
    :D LOL

    "Minden applefan ezzel érvel, hogy ez az Apple szolgáltatása senkinek nincs joga beleszólni, azt csinál amit akar."
    Szánalmas az erőlködésed. Persze szórakoztató, de ettől még látszik, hogy színvonalban erősen elmaradsz, mikor ilyen "érveket" próbálsz hozni. Ugyanis rühellem az Apple-t, meg minden termékét. Sőt, a módszereiket is szemétségnek tartom, meg úgy az egész cégről az a véleményem, hogy felőlem le lehet húzni a klotyón. Csak egy barom használ Apple terméket. Éppen ezért soha nem veszek Apple cuccokat.
    Viszont ettől még az Apple termék az Apple tulajdona, nem pedig az enyém. Ezért nincs jogom megmondani nekik, hogy mit és hogyan tegyenek. Nem érzem, hogy nekik az én elvárásaim szerint kellene, hogy működjenek. Nem vagyok sem az uralkodójuk, és ők sem a jobbágyaim vagy a rabszolgáim. Ember vagyok, akárcsak mások. Sem több, sem kevesebb. Csak a hulladékok képzelik, hogy csak azért, mert ők éppen többen vannak (demokrácia-szocializmus), onnantól ők lettek a jelen kor földesurai, és másoknak az ő elvárásaik szerint kell ugrálniuk. Tudod, Voltaire elvét vallom (amit Evelyn Beatrice Hall írt le), mint minden tisztességes és intelligens ember. Azaz:
    "Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd."
    Ebben a kontextusban:
    Nem értek egyet az Apple termék-értékesítési módszereivel. De eszemben nincs belepofázni, hogy a saját tulajdonukkal mit tegyenek. Miért? Mert nem vagyok egy söpredék proli, akinek szokása mások életébe belepofázni.

    "de amikor ez EU azt mondja ez az ő piaca, az ő területe és ha profitot akarsz csinálni itt akkor meg kell felelned a mi szabályainknak, akkor hirtelen kiakadnak milyen igazságtalan"
    Az EU egy szocialista erőszakszervezet. És nem az ő piaca. Ez az emberek piaca. Az EU és a parazita politikusai csak erőszakot alkalmaznak másokon, elsősorban az egyéni személyes érdekeik mentén (és még csak nem is az EU állampolgárai érdekeiért). Nem azért akadok ki a szabályozásán, mert egyetértek vagy nem értek egyet vele. Hanem azért, mert eleve erőszak alapú, felülről vezérelt, szocialista. Normális esetben minden ember el tudja dönteni egyedül is, hogy vásárol-e Apple terméket az Apple feltételeivel, vagy nem. Ha megveszi és elfogadja a feltételeket, akkor elfogadja. Nem kell őt megmentenem saját magától. Értelmes ember a másik embert felnőttként kezeli, nem gyerekként. És ő maga is felnőttként viselkedik, nem gyerekként óbégat óvó néni után. Csak a hozzád hasonló proliknak van szüksége arra, hogy állam bácsi (jelen esetben az EU) gyámkodjon felettük, mert nem sikerült még felnőniük, és igénylik óvó néni segítségét, mert még arra is képtelenek, hogy a saját szaros életükről hozzanak döntést. Ellenben az értelmes, kicsit magasabb IQ-val bíró embereknek nincs szüksége EU-ra, hogy az beleszóljon két fél önkéntes szerződésébe. Csak a söpredéknek van erre szüksége. A többieknek sikerült felnőniük és felelősen döntést hozniuk magukról.
    Ezért ellenzem az EU meg minden más hasonló szervezet beleszólását a gazdasági folyamatokba. Amíg a két fél között létrejött szerződésben nincs erőszak, azaz egyik fél sem kényszeríti erővel, átveréssel, csalással vagy mással a másik felet, addig ebbe a két fél közti szerződésbe senkinek nincs joga belepofázni. Ugyanis ebben az esetben a harmadik fél gyerekként kezeli a két másik felet.
    Utoljára szerkesztette: manypet, 2024.02.23. 14:04:15
  • bdzsana #16
    Minden applefan ezzel érvel, hogy ez az Apple szolgáltatása senkinek nincs joga beleszólni, azt csinál amit akar.
    de amikor ez EU azt mondja ez az ő piaca, az ő területe és ha profitot akarsz csinálni itt akkor meg kell felelned a mi szabályainknak, akkor hirtelen kiakadnak milyen igazságtalan.
  • bdzsana #15
    lol, IT cégeknek egy API verziót is évekig tart updatelni, de szerinted ezek a szolgáltatások pillanatok alatt pótolhatók és a gazdaság meg sem érezné, oké
  • manypet #14
    "ez olyan mintha a cukkinit egy adott zoldsegestol venned, es onnan kotelezo lenne MINDEN mas zoldseget is ott vasarolni"

    Tévedsz, nem pontos az analógiád. Ugyanis az a zöldséges csak azt kéri a kettőtök közti szerződésben, hogy ha cukkinit veszel tőle, akkor mást is onnan vegyél. Ez eddig igaz. Viszont nem kötelez arra, hogy aláírd a szerződést! Tehát nem kötelező.
    Nem kötelező tőle vásárolnod, mint ahogy Apple terméket sem kötelező használnod. Megteheted, hogy nem veszed, ami szintén egy lehetőség. Meg megteheted azt is, hogy másik zöldségest választasz. Vagy akár azt is, hogy magad termesztesz zöldséget. Tehát nem vagy kényszerítve semmire. A kettőtök közti szerződést te önként írod alá. Annyi történik csak, hogy ő ajánl valamit, amit ő létrehozott, és teszi ezt adott feltételekkel. Te meg, mint szintén szabad ember, vagy elfogadod, vagy nem. Nincs erőszak és kényszerítés a felek között, csak önkéntes szerződés.

    Ellenben ha szabályozza valaki a kettőtök közötti szerződést, akkor az már erőszak az egyik féllel szemben! Ez szembemegy az alapvető emberi jogokkal, mivel az egyik fél szabad döntését, illetőleg a tulajdonához való jogát korlátozza. És ha ez a másik ember számára előnyt jelent, míg neki hátrányt, akkor gyakorlatilag az történik, hogy az előnyt élvező erőszakkal kényszeríti a másikat, hogy az az ő elvárásai szerint használja az erőforrásait. Azaz rabszolgaként, jobbágyként használja a másikat.
  • Sequoyah #13
    Rossz analogia. Zoldseges analogiaval ez olyan mintha a cukkinit egy adott zoldsegestol venned, es onnan kotelezo lenne MINDEN mas zoldseget is ott vasarolni.
  • manypet #12
    "Mi történik ha a Google és Apple holnap leáll? Magával ránt több tízezer tőle függő céget és elég valószínűleg a teljes nyugati gazdaságot."
    Dehogy is. Minden menne tovább nélkülük. Mindkettőre van alternatíva, amire az emberek pillanatok alatt átállnának. Nem függ ezektől senki. Ők függnek a felhasználóktól.
    Utoljára szerkesztette: manypet, 2024.02.22. 17:21:13
  • manypet #11
    Az érved egy csúsztatás. Ugyanis az általad felhozott mérgezés egy bűncselekmény, ráadásul a TB-t fizetned kell. A másik esetben viszont nem kell fizetned semmit, és bűncselekmény sem történik. (Az meg, hogy az adózást kikerüli-e egy cég avagy nem, egyáltalán nem releváns. Pláne nem az Eu részéről. Arról nem is beszélve, hogy az adóztatás valójában rablás, mivel nem önkéntes.)

    Amúgy semmilyen morális alapja nincs annak, hogy a termék javítható legyen. Az az ő terméke. Olyanra készíti, amilyenre akarja, te meg vagy megveszed, vagy nem. Hisztizhetek én kedvemre, hogy a pék ne rakjon magvakat a kiflire. És ha sokan vagyunk, még fel is vonulhatunk zászlót lengetve, vagy amit csak akarunk. De ettől még a pék úgy készíti a kiflit, ahogy ő akarja. Utána te meg vagy megveszed, vagy nem. Ha meg mindegyik pék szezámmagokkal csinálja, akkor így jártál. Semmi közöd hozzá. Süss magadnak, ha nem tetszik.

    Érdemes lenne felfogni az itteni szocialistáknak, hogy morálisan senkinek nincs joga mások tulajdonába belepofázni. Hiszen senkinek nincs joga mások tulajdonához, mivel az csak és kizárólag erőszakkal történhet. Ha már mások tulajdonába pofázunk bele, akkor kvázi rabszolgaként kezeljük őt.
  • And37 #10
    "Itt boltról, és ökoszisztémáról van szó. Egyik sincs munka nélkül. Az, hogy használhatod az API-t, az OS-t, azt nem a mókusok hordták össze."

    Amikor Apple terméket vagy kiegészítőt veszel, elég vaskosan megfizeted a felárat az ökoszisztémáért, amiből nem is nagyon engednek kitörni.

    "Android-on, IOS-en, PS-en, XBOX-on, Steam-en, bármelyik "boltban" ha meg akarsz jelenni fizetned kell, mert ezeknek az üzemeltetése pénzbe kerül."

    Pont ez a lényeg. Az Epic pl. saját maga akarja intézni a dolgot az Apple termékeken, nem a bolton keresztül. De nem nagyon lehet. A helyes érvelés az lenne, ha bebizonyítanád, hogy a Microsoft Store/Game Pass teljesen legálisan és jogosan szoríthatná ki a steam, gog, epic és minden egyéb boltokat mindenféle trükkökkel a windowsos gépekről.

    "A kapitalizmus meg olyan, hogy ha befektetnek, akkor azon nyerni akarnak."

    A vadkapitalizmus és a tervutasításos gazdálkodás között azért van kismillió lehetséges alternatív út, úgyhogy itt inkább az a kérdés, hogy jogos-e az EU törekvése hogy megpróbálja megbontani az egyik gigász zárt rendszerét, és ez a saját hosszútávú érdekünkben áll-e, vagy se. Szerintem a túltolt monopólium nem jó, tehát érdekünkben áll. Az EU szándékaival kapcsolatban általánosságban vegyesek az élményeim, de ezt pl. támogatnám, ha értelmesen keresztül tudják vinni.
    Utoljára szerkesztette: And37, 2024.02.22. 10:45:12
  • bdzsana #9
    Ode is akartam írni hogy h kivéve kishazánkat :) csak kimaradt, Magyarország, amúgy sem ország hanem egy család általt tulajdonolt cég. Ránk ezért sem vonatkozik ez
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2024.02.22. 10:39:05
  • grobs #8
    "Egy kormánynak előre be kell jeleteni vagy 2 évvel ha valami drasztikusra készül ami több cég üzleti modelljét törheti meg hogy felkészüljenek"

    Ezt így magyarországon, egy magyar fórumban leírni ... rotfl. Mennyi idő volt a kata változásra? Mennyi idő volt a gázár változás feldolgozására? Amit napelemekkel művelnek arról ne is beszéljünk. 5 évük volt a bruttó elszámolás kidolgázására. 2 hónappal a bevezetés előtt sikerült is kihírdetni. És ez csak a jéghegy csúcsa. Különadókra is adtak 2 évet mi?