SG.hu

A Meta után a Google is nyílt MI-modelleket tett közzé

A fejlesztők ingyenesen építhetnek MI-szoftvereket a Gemma nevű új "nyílt modellcsalád" alapjain.

A Google új mesterséges intelligencia modelleket adott ki, amelyeket külső fejlesztők a kedvük szerint formálhatnak. A vállalat nyilvánosan elérhetővé teszi a kulcsfontosságú technikai adatokat, például az úgynevezett modellsúlyokat. Vonzó lépés lehet a szoftvermérnökök számára a Google technológiáját használni, utóbbinak pedig azért éri meg, mert a modelleket a Google Cloudra optimalizálták. Mindez ösztönözheti a fejlesztőket a vállalat felhőszolgáltatásának használatára, akik induláskor 300 dollárnyi kreditet kapnak, amivel kísérletezhetnek - közölte a vállalat.

A Google nem közölte, hogy a Gemma 2B és Gemma 7B modellek hogyan teljesítenek például a Meta és a Mistral hasonló modelljeivel szemben, csak annyit tette közzé, hogy ezek "a legkorszerűbbek". Fontos leszögezni, hogy a Gemma nem teljesen nyílt forráskódú, ami azt jelenti, hogy a vállalat továbbra is beleszólhat a felhasználási és tulajdonosi feltételek meghatározásába. Egyes szakértők szerint a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia csak a visszaéléseket szaporítja, míg mások szerint szélesítené azon emberek körét, akik a Google által kínált szolgáltatásokkal kapcsolatba kerülhetnek. Mindazonáltal a fejlesztők tetszés szerint használhatják a modelleket következtetésre és finomhangolhatják azokat.

"A minőség jelentősen javult az elmúlt évben" - mondta Tris Warkentin, a Google DeepMind termékmenedzsment igazgatója. "Olyan dolgok, amelyek korábban a rendkívül nagy modellek hatáskörébe tartoztak volna ma már a legmodernebb kisebb modellekkel is lehetségesek. Ez teljesen új utakat nyit meg az MI-alkalmazások fejlesztésére, ami miatt nagyon izgatottak vagyunk, beleértve azt is, hogy a következtetéseket és a tuningot a helyi fejlesztői asztali számítógépen vagy laptopon lehet futtatni az RTX GPU-val, vagy a GCP-ben egyetlen hoston a Cloud TPU-kkal is."

Ezzel együtt a Google mesterséges intelligenciával működő chatbotot kínál majd a vállalkozások számára. A Google jelenleg a Workspace ügyfeleknek e-mailt, naptárat, dokumentumokat, tárhelyet és videócsevegést kínál, mely a jövőben a "Gemini Business" és "Gemini Enterprise" termékekkel (a Gemini korábban "Bard" volt) egészül majd ki. A Workspace ügyfelek vállalati szintű adatvédelmet és beállításokat kapnak a Google Workspace Admin konzolban, és "a beszélgetéseiket nem használják fel a Gemini modellek képzésére".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    "Google nem közölte, hogy a Gemma 2B és Gemma 7B modellek hogyan teljesítenek például a Meta és a Mistral hasonló modelljeivel szemben"

    Ez a lényeg, a bard is elég gyenge lett a GPTvel szemben, a Google fordító MIje is gyenge a DeepL fordító mellett.