Musk-Zuckerberg ketrecharca: 0-1

picture

2023 első felében a tőkepiaci hírek bulvárszegmensét domináló egyik hír az Elon Musk és Mark Zuckerberg közötti valódi fizikai összescsapás lehetősége volt, méghozzá egy ketrecharc formájában. A közösségi médián keresztüli üzengetés heteken keresztül tartott, bizarr módon még a római Colosseum, mint színtér lehetőségét is bedobva, miközben Zuckerberg komolytalannak, Musk pedig „csirkének” nevezte ellenfelét. Ezt követően azonban Musk, talán látva, hogy Zuckerberg erőnléte jelentősen javult ebben az időszakban, és a Meta vezére tényleg fel is készül a mérkőzésre, tavaly augusztusban visszatáncolt.

Ezzel párhuzamosan azonban a részvényesek is ketrecharcot folytattak egymással: a 2022 végére mindkét papír esetében egyaránt szétvert árfolyamot követően tavaly már a két cég piaci kapitalizációja fej-fej mellett haladt felfelé. 2023 nyarától egy pihenő jött némi Meta felülteljesítéssel, 2024 azonban úgy tűnik, ezt a csatát eldöntötte, a januárban már egyébként is erős Meta árfolyama múlt pénteken a minden szempontból kiváló jelentésre reagálva több, mint 20 százalékkal pattanva új abszolút csúcsot ért el, eközben piaci kapitalizációja majdnem 200 milliárd dollárral nőtt.

A globális EV-piac lassulásával kapcsolatos várakozások, a konszenzusnál rosszabb EPS, illetve a folyamatos kínai verseny hírei ezzel szemben idén a Tesla árfolyamát nyomás alá helyezték, amely múlt péntekig 24,4 százalékkal csökkent. A két cég tavalyi operatív eredménye ennek megfelelően jelentős különbséget mutat, a Meta 46,75 , a Tesla viszont csak 8,9 milliárd dollárnyi profitot termelt, amely az egyszeri tételek hatását nem tartalmazza.

picture

A Musk-Zuckerberg ketrecharc

Hogy lesz-e effektív harc, az még kérdéses, mindenesetre az üzleti ketrecharc már el is kezdődött azzal, hogy a Meta Platforms által elindított Threads komoly versenytársa lehet a Twitternek.

Kérdés, hogy a híresen kompetitív személyiségű Musk mit léphet annak érdekében, hogy változzon a helyzet, az szinte biztos, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni. Leginkább a piac nagy szekuláris sztorija, az AI területe lehet az, ahol Musk a visszavágót tervezheti, az idei év minden bizonnyal hoz még híreket ezzel kapcsolatban.

(Borítókép: Musk vs. Zuckerberg 0-1, forrás: RPP)

Jelen blogbejegyzés a szerző magánvéleményét tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik a Concorde Csoport hivatalos álláspontjával.