Most éppen Gyurcsány Ferenc újévi írása az ügyeletes téma. A volt miniszterelnök cikket írt az Indexbe, és megpendítette, hogy pártja, a Demokratikus Koalíció magához vonzaná a polgárokat. Akik eddig foglalkoztak az okfejtésével, ellentmondást gyanítanak benne. Mondván, hogy nem lehet egyszerre szociáldemokratának és polgárinak is nevezni a DK-t. Fogalmilag csakugyan üti egymást a két jelző.
Gyurcsány azonban vérbeli politikusként nem fogalmakban gondolkozik, hanem szavazókban. A néppártosodást tűzte ki célul, és az ő DK-jában elférnek a kapitalizmus társadalmi egyenlőtlenségeit korlátozó szocdemek meg az öntudatos, magukat az államtól függetlenítő polgárok. Ezzel magyarázható, hogy miközben a DK jelenlegi szavazótáborát milliónyira becsüli, nyárra, az önkormányzati és az Európa-parlamenti választásra másfél millió szavazóval számol. A sor iróniája volna, ha ábrándja nem válna be.
Egyszer már ráfázott az ábrándozásra. Három héttel az országgyűlési választás előtt, 2018. március 17-én kifejtette a Hír TV-ben, hogy „Amit gondolok erről a világról, az 700 ezer embernek fontos.” Aztán április 8-én 308 ezren szavaztak a DK-ra, amely épp csak átcsusszant a parlamenti küszöbön. Abban viszont egyetértettek az újévi gondolataival vitatkozók, hogy publicisztikát írt az Indexbe. Mielőtt azonban kifejteném, hogy a kétségkívül figyelemre méltó írás műfajáról más a véleményem, szóba hoznék egy másik írást, amelynek vitája már lezajlott.
Donáth Anna idestova két hónapja nagy visszhangot kiváltó cikkel vétette észre magát. Nekitámadt a Demokratikus Koalíciónak - mint egy hazug politikai kultúra megtestesítőjének. Azokkal értek egyet, akik szerint eme írással kezdődött a két párt, a DK és a Momentum harca a szétaprózódott ellenzék összefogásáért. A Momentum újraválasztott elnöke úgy vette föl a harcot az ellenzék legnagyobb pártjával, hogy épp az idő tájt vallotta be: a 2022-es országgyűlési választáskor Zalában a pártjának mindössze öt tagja volt. Tavaly tavasszal épp úgy híján volt az országos hálózatnak, mint a DK 2018-ban.
Gondolatmenetét publicisztikának nevezték a hozzászólók. Elismerem, hogy a politikusok között akadnak publicisták, félő azonban, hogy ehhez nyugdíjba kell menniük. Az MSZP-s Lendvai Ildikó vagy a DK-s Bauer Tamás nemcsak attól lettek közírók, hogy műveltek és tájékozottak. Attól is, hogy mielőtt hivatásos politizálásra adták volna a fejüket, kitanultak egy-egy szakmát. A nyugdíj pedig kiemelte őket a magyar politikából. Ha illik az elemzésükbe, akkor bizony felülbírálják az MSZP, illetve a DK döntéseit is. Az a benyomásom, hogy leginkább a szellemi függetlenség avatta őket publicistává.
Ez az, amit nem mondhatnak el magukról a még aktív politikusok. A digitalizáció úgy növelte megszólalási lehetőségeiket, hogy nem vihetik többre az alkalmi cikkíróságnál. Szijjártó miniszter bevallottan tizenkét kommunikációs munkatárssal működteti a fészbukos üzenőfalát. Varga Judit miniszterként nagyjából ugyanennyivel dolgozott. A gondozott külcsín azonban azzal párosul, hogy a miniszterelnök jelmondatait visszhangozzák. A szintén államilag stafírozott ellenzéki politikusoknak be kell érniük egy-két kommunikációs munkatárssal, és nekik is követniük kell a pártjuk irányvonalát.
Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc kitűztek maguk elé egy célt, amelynek révén megerősödhet a pártjuk, talán még több társadalmi réteget és világnézeti csoportot is befogadhat. De pártpolitikai nézőpontjuk gyökeresen eltér Bödőcs Tibor, Bruck András, Dévényi István, Lányi András, Lévai Júlia, Puzsér Róbert, Stumpf András, Tamás Ervin, Tóta W. Árpád, Váncsa István (és a két nyugalmazott politikus) szellemi függetlenségétől. Talán majd ha a Momentum és a Demokratikus Koalíció elnökei nyugdíjba vonulnak, akkor érnek meg a publicistaságra.
Tíz mondat a politikusokról
A politikus nem a szépirodalomban akar megdicsőülni. Neki öt perc kell a televízióban, ahol nem mindegy, hogyan irányítják rá a kamerát. (Szilágyi István erdélyi író, Magyar Nemzet, 1998. november 5.)
A legócskább mondatokat, közhelyeket is hitelesíti a nagy név. (Bodor Pál közíró, Népszava, 1999. augusztus 7.)
Istenem, mire vihette volna, ha nem tud írni! Talán miniszterré lehetett volna. (Molnár Gál Péter kritikus Berkes Erzsébet irodalomkritikusról, Mozgó Világ, 2003/február)
Le kell fordítanunk magyarra azt, amit a politikusok és a technokraták igen nagy nehézségek árán megpróbálnak érthetetlenné tenni. (Nika György műsorvezető, Teleszuper, 2003. április 21.)
Azokat a politikusokat hiányolom, akiknek az eszükön kívül stílusuk is van. (Jávor Béla publicista, Heti Válasz, 2003. május 9.)
A politikusnak egy eszköze van: a szó. Volna még egy, az írás, de ahhoz meg kellene tanulnia írni. (Zöldi László újságíró, Irodalmi Jelen, 2004/július)
Van egy nagy haszna az írásnak. Kényszerít a pontos fogalmazásra, hogy rendszerbe foglaljam benyomásaimat, gondolataimat. (Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, Amőba. hu, 2006. április 18.)
Üzemi ártalom, hogy a politikus mindig fölé fogalmaz. (Farkasházy Tivadar újságíró, Népszava, 2009. május 30.)
Tisztelet a kivételnek, de olyanok akarnak politikusok lenni, akik az igekötők helyes használatával sincsenek tisztában. (Kállai Ernő volt kisebbségi ombudsman, Népszabadság, 2014. augusztus 2.)
A politikusnak többnyire beszélnie kell, az írónak pedig írnia. (Székely Ervin erdélyi politikus, ÚjHét.com, 2022. május 29.)
