Előre szeretném bocsátani, hogy én ilyesmivel nem szeretek foglalkozni. Nem úriemberhez méltó, hogy egy másik ember magánelmebaját felhánytorgassa, mindenki saját magának és a környezetének hülye, még ha nyilvánosan is az. Azonban ha valaki harsányan és huzamosan őrjöng, ráadásul gonosz szándékkal, illik ejteni róla pár szót.

(Képünk illusztráció)

Igen, Nagy Boldizsárról van szó. Ő a Meseország Mindenkié című kötet szerkesztője volt, ami érdem, ha nem is adnak érte Viktória-keresztet, Viktor-keresztet meg főleg nem. Nos, ez az úriember utóbbi időben – a Hamász Izrael elleni terrortámadása óta – harcos és hangos antiszemita lett, amit ő ugyan anticionizmusnak nevez, de tudjuk, hogy mire gondol.

Nos, a világ nagy, és sokféle ember lakik benne, például zsidók is. Ezek közé tartozna szerénységem is, öregedő, szakállas pesti (nagyváradi) neológ mózeshitűként, azért nem ülök minden nap a zsinagógában, a tilalmakat sem mindig tartom be, de ha jó volt így Karinthy Frigyesnek, Rejtő Jenőnek, Szép Ernőnek, jó lesz nekem is. Hogy milyen szinten forgatom a szót, betűt, arról lehetne vitatkozni, én sem hiszem azt, hogy felérnék a hatalmas elődökhöz, de azért igyekszem. Épp ezért nem értem: miért akarja Nagy Boldizsár, hogy Izrael állam ne legyen és ne legyenek benne hozzám hasonló emberkék?

Arról van ugyanis szó, hogy Nagy úr a Hamász támadása óta a dezinformáció olyan Lubjanka téren főtt kotyvalékát ontja a nagyközönségre, hogy azt csak néma döbbenettel nézheti az ember. Illetve: már nem néma ez a döbbenet, másnak is szemet szúrt, például a Neokohnnak.

Vegyünk egy tézist emberünktől:

„Ez sosem a Hamászról szólt. De még csak nem is Palesztináról. Hanem a Nagy Izrael projektről, amit a Közel-Keletre betolakodó európai és amerikai telepesek évtizedek óta terveznek.”

Mondjuk ebből egy szó sem igaz.

Vagy egy másikat:

„Izraeli erők nőket és gyerekeket mészároltak le kézifegyverrel egy menedékül használt iskola épületében, derült ki pár órája.

Ez nem háború. És pláne nem a Hamász ellen irányul.”

Ezzel kapcsolatban érdekelne a helyszín és az időpont, ugyanis az ISW-CTP tárgyilagos és pontos jelentéseiben én ezzel nem találkoztam, pedig minden nap olvasom őket. De vegyünk egy harmadikat is:

„Egyenes beszéd: soha nem vallások és szélsőséges fundamentalisták konfliktusáról volt szó. Hanem a megszálló telepes gyarmatosítók és őslakos ellenállók küzdelméről. Az egyik le akarja cserélni a lakosságot a területen, és most is épp ezt kivitelezi. Ezt nem kell tovább bonyolítani.”

Nézetem szerint nincs az a bolond zsidó, aki jelenleg vagy belátható időn belül önként Gázába települne, bár őrültekből mifelénk is nagy a felhozatal, de Nagy úr láthatóan félreért valamit, mégpedig alapvetően. Itt valóban egy nép önvédelméről van szó, csak ez nem a palesztin.

Hanem az izraeli.

Nem Izrael támadta meg Gázát, nem Izrael ölt meg körülbelül 1200 békés civilt az események kezdetén, nem az IDF katonái erőszakoltak meg nőket, égettek el elevenen, szögesdróttal összekötözve egész családokat, hanem, hogy úgy mondjam, ellenkezőleg. Nagy úr tehát azt reklamálja, hogy Izrael még védekezik. Hát, valóban szemtelen egy dolog ez.

Katonai szempontból természetesen az október hetedikei támadás őrültség volt. Szervezetlen martalóc-rajtaütés a civil lakosságon, látható vagy egyáltalán elképzelhető katonai cél nélkül, koordinálatlanul, alig felfegyverzett gyalogsággal, ellenben rakétatüzérség fedezetével. Egy őrült támad így – de hát a Hamász nem éppen a megfontolt stratégáiról híres.

Mégis, mire számítottak? Hogy menetből elfoglalják Jeruzsálemet? Az IDF meg közben maceszt majszol és malmozik az ujjaival? Teherán megkerülve a fél Közel-Keletet hirtelen átküldi a Forradalmi Gárda Quds erőit harminckétezer szállítógépen? A Libanoni Hezbollah leteszi a nargilét és offenzívát indít az ócska, szovjet fegyvereivel, miközben megjönnek a houthik is, repülőszőnyegen, maguk után vonszolva három megcsáklyázott amerikai repülőgép-hordozót? Mert egyéb szövetségese a Hamásznak nincs. Nyugodjon bele, Nagy úr: ez a Kreml egyik cselvetése volt, annak érdekében, hogy Ukrajna kevesebb fegyvert kaphasson egy ideig. Nem jött be. Bár mondjuk sokkal többet sem kap.

Ez bizony őrültség volt úgy stratégiai, mint taktikai szempontból. Ennek nem holnapja: aznapja sem volt. Nincs a világnak olyan országa, amelyik lesütött szemmel, megalázkodva tudomásul venné a polgárai ellen elkövetett tömegmészárlást. Főleg egy ütőképes hadsereg birtokában. Nyilván, amikor kitörtek a harcok, kitört a káosz is, nem értek oda azonnal a reguláris csapatok, hiszen erre a vezérkar nem számított. De aztán odaértek, és most is zajlik a verekedés, mely úgy áll, hogy pillanatnyilag nem fogadnék a Hamászra.

A Nagy úr által említett számok (áldozatok, sebesültek mennyisége) valószínűleg Konasenkov altábornagytól származhatnak, aki egyébként az orosz hadügyminisztérium szóvivője, és eddig már három és fél alkalommal semmisítette meg szóban a teljes ukrán légierőt, valamint elfoglalt néhány olyan falut is verbálisan, amely az 1920-as évek óta lakatlan, ő szokott beszámolni ötször nagyobb veszteségekről, mint a körzetben tartózkodó teljes állomány. Látszik, hogy emberünk nem sokat foglalkozott háborús hírek elemzésével, ő egyszerűen hisz. Elhiszi, amit a neki rokonszenves emberek mondanak (és beszorozza tízzel, biztos, ami biztos).

Itt a baj, kérem. A tények nem képezik hit kérdését, azok vannak és kész. Hiheti Nagy úr a magáét, én is a magamét, de akkor is ott a meztelen igazság: Izraelt megtámadták és most védekezik. Ezt zokon venni tőle ostobaság. Ha annyira érdekli, kérjen egy akkreditációt, és látogassa meg a frontvonalat, bár arrafelé olcsó a sajtómunkás élete, és a lőszer nem készít mélyinterjút az emberrel becsapódás előtt.

De hát nem is sajtómunkásról van szó. A tudósító odamegy, megnézi a háborút, ha nem megy oda, elolvas róla mindent, és beszámol arról, amit megtudott. Nagy úr aktivista. Ezt nevezi újságírásnak. Hát, ez nem az, illetve elmondhatja valaki a véleményét a sajtóban, ahogy én is most, csak azt jegyzetnek hívjuk. Külön műfaj.

Aztán meg: ez egy háború, és botorság lenne azt várni, hogy virágcsokrokkal üdvözöljék egymást a benne résztvevő felek. A háború mocskos, rendezetlen, és véres, ez sem különb a többinél.

Ami a céljait illeti, szó sincs sem „lakosságcseréről” sem valamiféle „Nagy-Izraelről”. Önvédelemről van szó, amit ráadásul fél kézzel kell intézni, hogy ne törjön ki egy sokkal komolyabb, az egész Közel-Keletet elöntő regionális konfliktus (bár lehet, hogy már kitört). Az izraeli hadsereg a lehető legnagyobb gondot fordítja arra, hogy a civileket értesítse az evakuációs útvonalakról, a támadások helyszínéről, más kérdés, hogy van, amikor azért nem tudnak elmenekülni a civilek, mert nincs nekik hova – a saját fegyvereseik nem engedik őket.

„A folyótól a tengerig Palesztina szabad lesz”, mondja a divatos jelszó, és aki skandálja, valószínűleg nem látott még térképet: ez ugyanis azt jelentené, hogy Izrael állam egyszerűen megszűnik. Mindenestől. Ezt valószínűleg még a radikálisabb palesztin vezetők közül sem mindegyik szeretné, de skandálni mindenképpen jól lehet, főleg angolul. És itt jutunk el a lényeghez.

Azt nem tudnám megmondani, Nagy úr mit akar elérni, neki bizonyára van valami elképzelése róla, olyan lehet, mintha a Disney forgatna egy filmet Khamenei rendezésében, azonban azt meg lehet mondani, mit ér el.

Felkorbácsolja az indulatokat, lám, az enyémeket is sikerült, csak kihozott a sodromból. Ebben az írásban mellőztem is a történelmi hátteret, és az eseményekkel kapcsolatban végképp nem gondolnám, hogy alapvetően zsidó-muzulmán vallási ellentétről van szó: az ellentét a Hamász nevű szervezet és Izrael állam között feszül, már persze addig, ameddig, mert akár a tojás esik a kőre, akár a kő a tojásra, mindenképpen a tojás veszít.

De hát mi egyéb lenne a dolga egy propagandistának, aktivistának, mint az indulatok felkorbácsolása?

Az a szomorú, hogy a jelek szerint még hisz is benne.

Hát ez nekem a bajom Nagy úrral.

Szele Tamás