A sors úgy hozta, hogy ma nekem születésnapom van, már ötvenhat éve hozza így, nekem gyanús is, hogy évente ismétlődik ez a dolog. Csak szokássá ne váljon. Hát mindegy, ha születésnap, ha nem, én is csak úgy kezdem a napot, ahogy mindenki: rövid szertartás a fajansz tetején, az elmélkedőteremben, majd kávé. Aztán egy cigaretta: van jóféle pipadohányom is, de azt majd később veszem elő.

Hanem, ahogy jövök vissza a szobába (csakis kint dohányzom mostanság) látom ám, hogy egy tiszteletreméltó öreg bácsi ül a fotelben. Fehér kaftánban, turbánnal a fején, kötésig ér a szakálla. Úristen, ezek komolyan vették a múltkori írást, pedig nem is én tréfálkoztam múltkor a Prófétával, hanem az oroszok... na, kaparjuk össze, amit arabul tudunk:

– Ó, tiszteletreméltó idegen, hűtsük le szemünk forróságát és beszéljük meg, ha lehet!

Válaszol, de – nem arabul. Hiszen ez bibliai héber. Én ezen a nyelven csak imádkozni tudok, de már jó, hogy nem az al-Quds talált meg. Hátha tud magyarul is.

- Ó, tiszteletreméltó bölcs, mi a neved és mi atyáid neve? Mely nemes családból származol?

- Halandó, az én nevem Hasszán Abdurrahmán ibn Hottab, és örök időktől létezem, mivelhogy dzsinn vagyok.

- Izé, akkor miért beszélsz héberül? Nem lenne kézenfekvőbb arabul?

- Nem. Engem még Salamon király vetett fogságra, látod, itt is a homlokomon a pecsétje, mert egyszer rossz nyakláncot hoztam Kús földjéről a kedves kis Szulamithnak, hát hol voltak akkor még arabok?

- Akkor ki volt Hottab, akinek a fia vagy, ibn-al?

- Ezt én sem értem, de valamiért így neveznek. A barátaimnak egyszerűen csak Jermejka.

- Várj csak... én olvastam rólad gyermekkoromban, te segítettél Volkának is!

- Még emlékezel rá? Igen, jó könyvecskét írt rólam a Ginzburg.

- Azt hittem, Lazar Laginnak hívták...

- Hogyne. A bumázskákban. Igazából Lazar Ginzburg volt a neve, ebből csinálta a LaGin vezetéknevet. Nem volt akkortájt jó zsidónak lenni szovjet földön. El kellett küldenem a sarkvidékre a végén, hogy ne öljék meg.

- Nem zavar, ha Hottabics apónak hívlak?

- Dehogy, sőt, jólesik. Ma születésnapod van, és Az, Akinek nem mondjuk ki a Nevét, azt mondta, hogy ezen a napon teljesítsem minden kívánságodat. Tartasz a házban teát?

- Persze, Hottabics apó, milyent parancsolsz, fahéjasat vagy Liptont?

- Nem tudtok ti teázni, na, megoldom...

Gőzölgő szamovár jelent meg az asztalon, két csészével.

- Hottabics apó, én még ilyen finom teát nem ittam.

- Ugyan, Tamás. Ez Repülő Sárkány tea, a Száguldó Tigris forrás vizével, ilyent ivott másnaposan Li Taj-po is. Na, kívánj már valamit!

- Hottabics apó, hogy is mondjam csak... nem túl fényes az anyagi helyzetem, volt pénzem, de elköltöttem lakásfelújításra, nem tudnál elhelyezni a bankszámlámon ezercsilliárd eurót?

- Hát... de, csak én dzsinn vagyok, nem isten. Egyrészt bibliai tálentomokban számolok, elég lesz hatvankvantillió tálentom aranyban?

- Még sok is, Jótevőm.

- Akkor reggel elindulnak Hirám hajósai Ofirba és hozzák. Bár az Adeni-szorosban most lőnek, de majd adok melléjük negyven kacagó démont, azok elintézik a houthikat, amúgy is rájuk fér. Hanem gondoltál te az adóhivatallal?

- Hűha. És nem lehetne, hogy leadózva kapjam?

- Lehetne. Csak ahhoz téged kéne Mészáros Lőrinccé változtatnom, akarod?

- Akarja a rosseb, inkább nem kell az arany sem.

- Tudtam, hogy derék ember vagy.

- De esetleg nem lehetne, hogy legalább az adminisztrációs problémákat megoldjuk?

- Már hogyne lehetne, mindent lehet, csak mondd meg, melyik hivatalnok illetékes az ügyeidben.

- Na, ezt nem tudom megállapítani már tíz hónapja.

- Így meg én nem tudok segíteni. De kívánj már valamit!

- Hottabics apó, miket szoktak tőled kívánni?

- Jaj, ne is kérdezd, tele van már a kaftánom a sok hülyével. Rendszerint aranypalotát, hurikkal. Akarsz hurikat?

- Dehogy akarok, szeretem a Kedvesemet, nem kell nekem huri.

- Mologyec. Az úgy szokott lenni, hogy megcsinálom az aranypalotát, elhozom a hurikat, aztán két napon belül megostromolja az épületet egy csomó halandó, mindenféle csőcselék, széthordják, a helyi gazdaság összedől a váratlan nemesfém-árzuhanástól, én meg menthetem ki szegény huricskákat a martalócok kezei közül. Mégis, mit gondolsz, Ugaritban mi történt?

- Azt hittem, az asszírok voltak...

- Dehogy az asszírok. Maguk az ugaritiak. Mire az asszírok odaértek, már csak füstölgő romok maradtak a városból.

- Ahogy látom, Hottabics apó, csínján kell bánni a kívánságokkal.

- Bizony: akkor lesz neked pénzed, ha megdolgozol érte. Aladdin se dolgozott, akkora felfordulás maradt utána, hogy át kellett strukturálni az időszövetet.

- Jó, akkor hagyjuk a magánjellegű kívánságokat. Azt meg tudnád csinálni, hogy béke legyen mindenhol a világban?

- Esőerdőket nem kívánsz, szépségkirálynő? Persze, hogy meg tudnám, csak neked az nem tetszene.

- De hát miért?

- Most pillanatnyilag az a helyzet, hogy ami az egyik félnek béke, az a másiknak háború. Az ukrán fronton minden harci cselekményt megállítana egy taktikai nukleáris fegyver bevetése mondjuk a kercsi híd ellen, csak az világméretű atomháborút jelentene. Akarod?

- Bozse moj, dehogy akarom! És Izraelben nem lehetne béke?

- Fiam, én örök időktől létezem, de olyant még nem láttam, hogy ott béke legyen. Te meg tudsz bocsátani a gyilkos haramiáknak?

- Hottabics apó, én nem, de...

- Na, ők sem tudnak megbocsátani az áldozataiknak. Lesz majd némi fegyvernyugvás, pár évtizedig is, de ezt bízd az izraeli fegyveres erőkre.

- Jó, és azt nem lehetne megoldani, hogy a világ összes aljas zsarnokát, autokratáját elvigye az ördög?

- Nehéz lenne... ugyanis elárulok egy titkot: a Sejtán nem létezik. Ahhoz előbb meg kéne teremtsem, és az nem az én hatásköröm. De nyugodj meg: öt év, vagy tíz, és mind belepusztul a gonoszságba, hatalomba. Ugyanis az egy betegség, és előbb az elmét buggyantja meg, aztán a májat, epét.

- Jó, de akkor mit kérjek? Várj csak... utóbbi időben éjjel hívogatnak, felébresztenek, a legutolsó alkalommal idegességemben oroszul szóltam a telefonba, erre oroszul káromkodott vissza az illető, de én tudtam durvábban káromkodni.

- Ja, hát az szegény Alekszej Pavlovics a Lubjankáról. Hadnagy, és soha nem lép feljebb a ranglétrán. Három gyermeke van ebből az egyik drogos, a másik hülye, a harmadik matematikus. Napi alkoholadagja két liter vodka, három év múlva öngyilkos lesz az édesanyja sírjánál a novogyevicsi temetőben. Már a szülei is KGB-sek voltak.

- Jaj, szegény, szerencsétlen, akkor inkább ne bántsad, megvan annak a maga baja, legfeljebb még párszor elküldöm az anyjába. De miért hívogat engem?

- Nem akar az tőled semmit, „zaklatási műveletnek” hívják az ilyent, neki is éjszaka van, inkább aludna vagy inna, nem vetted észre, hogy hét végén nem hív? Olyankor kimegy a dácsára, horgászni. Már kétszer kifogta a Csodacsukát, mindkét alkalommal csak vodkát kért tőle. Szegény Vasziliszka – így hívják a Csukát – csak bámult.

- Hottabics apó, azt kérhetném, hogy ragyogjon a tudás fénye mindenhol?Hogyne, például Észak-Koreában nagyon örülnének ennek, most próbálnak használható kvarkbombát építeni, csak nem megy nekik. Akarod?

- Dehogy akarom, akkor már jobb így... de mit kívánjak?

- Azt már te tudod, Tamás Petrovics.

- És ha azt kérném, hogy meneküljön meg Navalnij a büntetőtelepről?

- Hát, megoldható, kivihetem a drótkerítésen túlra, de aztán mit csinál? Mínusz negyven fok, bőven a sarkkör felett, még a farkasok is törnek a kanyarban... különben is, kiváló nacionalista vezető lenne belőle, lehet, rosszabb is volna, mint Putyin, ki kell próbálni.

- Dehogy kell! Akkor hagyjuk ezt is.

- Na, mit kívánsz, kis gazdám?

- Kisgazda ám a Torgyán József öreganyja ángya térgye kalácsa, az. Tudod mit? Ennek így semmi értelme. Bármit kívánok, annak következménye lesz. És legalább annyi rossz, mint jó.

- Végre rájöttél.

- De hülye lennék kihagyni az alkalmat. Akkor azt kívánom, amit Redrick Schuchart a Sztalkerben.

- Mondd ki!

- „Boldogság mindenkinek ingyen és senki ne maradjon elégedetlen!”

- Megoldható. Érdekes, pár ezer éve egy indiai kuncsaft is ezt kívánta, valami Gautama Sziddhártha. Hozzácsaphatom a te kérésedet az övéhez?

- Izé, de hát akkor nem teljesült?

- Dehogynem, csak dzsinn vagyok, ahogy mondtam, nem isten. Időbe telik.

- Mennyibe?

- Ó, alig néhány kalpa. Pár százmillió év. De ez az egy menni fog.

- És addig mit csináljunk, Hottabics apó?

- Teázzunk, Tamás Petrovics. Kérsz még egy csészével?

Szele Tamás