Schmidt Mária a saját blogján állt bele a Magyar Tudományos Akadémiába (MTA), annak gazdasági és jogtudományok osztályának állásfoglalása miatt, miszerint amennyiben Orbán Viktor májusban meglátogatná a tudományos akadémia alapításának 200. évfordulójára emlékező ünnepi ülést, a kormányfő március 15-i beszéde elleni tiltakozásul a résztvevők számottevő része elhagyná a termet.

Schmidt Mária már a blogposztja címében is nagyot állít, ebben ugyanis az utolsó, érinthetetlen sztálinista intézménynek nevezi az MTA-t.

Először azt hányja az akadémikusok szemére, hogy „felhatalmazva, sőt kiválasztva érzik magukat”, és az intézmény tekintélyét kihasználva szólalnak meg politikai témákban, miközben valójában „semmilyen közük” nincs ezekhez. A vád szerint a megszólalások mögött „az MTA intézményi tekintélye és kollektív védelme” áll, amely védi őket az egyéni felelősségvállalás alól. Itt említi meg példaként az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának márciusban kiadott közleményét, amelyben a testület súlyos kritikát fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i beszédéről és a poloskázásról, amely szerintük „erkölcsileg elfogadhatatlan”, és „veszélyes magatartás”.

Schmidt Mária az MTA ezen megnyilatkozását „nettó politizálásnak” minősíti, és úgy véli, az állásfoglalás tartalma „egyeztetett panelekből” épül fel, amelyeket az ellenzéki politikai oldal tematizált és az akadémikusok „szervilisen megismételnek”.

Schmidt az intézményt „a velünk élő sztálinizmus” maradványának nevezi, tagjait pedig olyanoknak, akik „élethossziglan” élvezik privilégiumaikat anélkül, hogy „teljesítményt kellene felmutatniuk”. Az akadémikusi státuszt a szerző szerint nem elsősorban a tudományos eredmények, hanem a „networkölési képesség” és „érdekszövetségek lobbiereje” biztosítja. Több bekezdésben hasonlítja össze, hogy átlag kutató és egy MTA-tag mennyit dolgozik, ez alapján megállapítja, hogy az akadémikusi rang „teljesítmény nélküli rangot, kiváltságot, élethosszig tartó megélhetést és megannyi privilégiumot jelent.”

Ugyanakkor különbséget tesz a természettudományi és humán tudományos kutatóintézetek között. Szerinte míg előbbieknél „fontos és komoly munka folyik”, addig a humán területeken „évtizedek óta semmilyen érdemi munka nem folyik”, és az ott dolgozók „mellékállásokból” élnek, miközben az egyetemi oktatásból is kivonják magukat.

A poszt végén a felvázolt probléma orvoslására javaslatot is tesz:

„Az állam vonuljon ki az MTA finanszírozásából, vegye vissza a neki juttatott ingatlan- és egyéb vagyont, kivéve a székházat, aminek méltó állapotáról gondoskodjon, ahogy arról is, hogy a félévenként összegyűlő akadémikusok méltó módon tudjanak tanácskozni. Ez felel meg a magyar tudományosság érdekének, a magyar tudományos élet hagyományainak.”