KÉK HÍREK
A Rovatból

Nem mondják el a hatóságok, hogy szabadon engedték-e az embercsempészt, aki a Ferihegyi úton halálos balesetet okozott

Magyarország egy tavalyi rendelet óta majdnem 2200 embercsempészt engedett szabadon. Az Európai Unió nem kifejezetten örül az új eljárásnak.

Link másolása

„A hatályos jogszabályok nem teszik lehetővé a válaszadást”

– írta a Belügyminisztérium a 24.hu-nak, akik megkérdezték, kapott-e korábban amnesztiát az az embercsempész, aki áprilisban olyan balesetet okozott a Ferihegyi úton, amelyben két magyar állampolgár életét vesztette.

A lap megkereste a Legfőbb Ügyészséget, a Fővárosi Főügyészséget, és a BRFK-t is, de mindenhonnan hasonlóan elutasító választ kaptak.

Az áprilisi baleset óta elfogatóparancs van életben egy moldáv embercsempész, illetve utasai, hét nepáli állampolgár ellen.

A 24.hu azért érdeklődött a hatóságoknál az amnesztiáról, mert a magyar kormány tavaly áprilisban elfogadott egy rendeletet, amelynek értelmében a külföldi állampolgárságú embercsempészeket úgynevezett „reintegrációs őrizetbe” helyezik.

Ez azt jelenti, hogy

az a Magyarországon jogerősen elítélt embercsempész, aki egyéb, súlyosabb bűncselekményt nem követett el, és megígéri, hogy 72 órán belül elhagyja az országot, távozhat a börtönökből, fegyházakból – gyakorlatilag oda megy, ahova akar.

A kormány tavaly azzal indokolta a rendeletet, hogy az embercsempészek ellátása komoly terhet ró az ország költségvetésére.

A rendelet életbelépése óta 2197 embercsempészt engedett szabadon Magyarország,

amit az Európai Unió rossz szemmel néz, az osztrák külügy pedig be is kérette miatta a magyar nagykövetet még tavaly májusban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Így találtak rá a verőcei hajóbaleset 19 éves áldozatára
A 19 éves éltanuló Marci maradványaira Vác és Sződliget között találtak rá. A kapitány elmondta, hogyan.

Link másolása

A szerdán előkerült fiatal férfi holttestére egy civil kapitány talált rá, aki egy nagyobb hajóval járta a Duna Vác és Sződliget közötti szakaszát, hogy minél hamarabb megtalálja a fiatal áldozatokat.

Arról, hogy hogyan sikerült rátalálnia a holttestre, egy másik hajós számolt be a Borsnak, aki szintén részt vesz a keresésben.

A fiatal áldozatot, Marcit egy nagyobb, családi hajó kapitánya és annak fia találta meg, akik éppen egy hosszabb túráról hazatérve értesültek a tragédiáról.

"Találkoztunk is velük a vízen, és ők maguk mesélték el, hogyan keresték szerdán az akkor még öt eltűnt fiatal testét, illetve hogyan sikerült ráakadniuk a 19 éves éltanuló Marci maradványaira Vác és Sződliget között"

- mondta.

A kapitány a módszerről is beszámolt.

„A nagyobb hajó kapitánya elmondta, hogy már aznap is magasabb volt a Duna vízállása, mint a baleset napján, így arra a következtetésre jutott, hogy célszerű lehet, ha az ártérre fókuszál. Arra jutott, hogy a hajója farával annyira közelíti meg az ártér fáit, amennyire csak tudja, és a nagy erejű hajócsavarok segítségével felkavarja az elárasztott területet. Sikerrel is járt, hiszen Marci testét így adta vissza a folyó.”

- tette hozzá a szakember.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Lelőtték Johnny Wactort, a General Hospital sztárját Los Angeles belvárosában
Egy barátjával sétált haza, amikor észrevette, hogy három férfi megpróbálja ellopni az autója katalizátorát.

Link másolása

Lelőtték szombat hajnalban Los Angeles belvárosában Johnny Wactort, a General Hospital című amerikai sorozat egykori sztárját.

A halálhírt a színész édesanyja erősítette meg. Scarlett Wactor a KABC-nak azt mondta,

Johnny egy kollégájával sétált hazafelé, amikor

észrevette, hogy három férfi megpróbálja ellopni az autója katalizátorát. Ekkor megpróbált közbeavatkozni, a tettes pedig azonnal tüzet nyitott rá, majd elmenekült a helyszínről.

A Los Angeles-i rendőrség egyik tisztje a CNN-nek azt mondta, hogy a lövöldözés szombaton hajnalban, helyi idő szerint 3:25 körül történt. Wactort kórházba szállították, ahol később halottnak nyilvánították. Az elkövetőket még nem tartóztatták le.

Johnny Wactor 2020 és 2022 között alakította Brando Corbin karakterét a General Hospitalban, de emellett feltűnt a Gyilkos elmék és a "Siberia" című sorozatokban is.

via CNN

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megtalálták a verőcei hajóbaleset utolsó áldozatát
Véget ért az áldozatok keresése. A rendőrség hétfőn a 18 éves Daniella testét is megtalálta.

Link másolása

Hétfőn megtalálták a május 18-án történt verőcei hajóbaleset hetedik áldozatát is, a 18 éves Daniellát - írta meg a Telex.

- áll a BRFK hétfői posztjában.

A tragédia május 18-án éjjel Verőcénél történt. A balesetben a szállodahajónak ütközött egy motorcsónak, ami azonnal elsüllyedt. A motorcsónakon lévő nyolc ember közül egy olasz férfi kiúszott a partra a Duna kerítéses szakaszánál, a csónak többi hét utasa életét vesztette.

A szállodahajó kapitányát segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. Kihallgatták, őrizetbe vették, szerdán pedig bűnügyi felügyelet alá helyezték, nem hagyhatja el Budapestet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
Áramütés végzett a nővel fürdés közben, vádat emeltek a kontár villanyszerelő ellen
A fürdőszobában található villanybojler javítása és bővítése során szabálytalan javításokat és bővítéseket végzett a férfi, de a munkálatokat követően az elektromos hálózat ellenőrzését sem végezte el, felfüggesztett fogházbüntetést kért rá az ügyészség.

Link másolása

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen, aki villanyszerelői végzettség nélkül vállalta el egy családi ház villanyszerelési munkáit. A szakszerűtlen munkája végül egy 44 éves nő halálához vezetett, aki áramütés következtében vesztette életét.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség közleménye szerint

a férfit 2022 januárjában kérte meg egy ismerőse, hogy szerelje meg az otthonában lévő villamoshálózatot. A vádlott annak ellenére vállalta el a munkát, hogy nem rendelkezett szakirányú végzettséggel.

A fürdőszobában található villanybojler javítása és bővítése során szabálytalan javításokat és bővítéseket végzett. Amikor a tulajdonos jelezte neki, hogy „csíp a víz”, a férfi kiiktatta a bojler földelését. A szakismeret hiányában elvégzett munkálatokat követően az elektromos hálózat ellenőrzését sem végezte el.

Pár nappal később az elektromos rendszerben fennálló feszültség megjelent a fürdőszobában lévő szanitereken, melynek következtében a 44 éves nő halálos áramütést szenvedett fürdés közben.

Az ügyészség felfüggesztett fogházbüntetést kért a férfira, aki beismerte bűnösségét halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében. Továbbá indítványozták, hogy eltiltsák a foglalkozás gyakorlásától és kötelezzék a közel milliós bűnügyi költség megfizetésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk