Időjárás-jelentés: Kiderült, mikor tör be a hidegfront

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.

Hétfőn a fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, zivatar. A délnyugati szél sokfelé megélénkül, több helyen - főként a Dunántúlon - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23-28 fok között várható.

Kedden az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett főként az északi vidékek fölött vastagabb felhőtömbök is megjelenhetnek, és egyre többfelé várható zápor, zivatar, reggel, délelőtt főleg az északi tájakon, később már másutt is. A zivatarokat átmeneti szélerősödés kísérheti, ezektől függetlenül elsősorban az ország déli felén élénkül meg több helyen a nyugati szél, amely a nap folyamán észak felől egyre nagyobb területen északira, északkeletire fordul. A minimum-hőmérséklet 10-17 fok között alakul. Délután általában 22-28 fok közötti értékekre kell készülni, de a tartósabban felhős tájakon ennél több fokkal hűvösebb is lehet.

Szerdán északon vastag és zárt felhőtömbök boríthatják be az eget, csak rövid napos időszakokkal, míg délen több napsütés ígérkezik. Az ország több pontján kell számítani esőre, záporesőre, főleg délen zivatarra, és főként utóbbiak környezetében fordulhatnak elő átmenetileg erős széllökések. Ugyanakkor zivataroktól függetlenül is sokfelé megélénkül a már a legtöbb helyen északi, északkeleti irányú szél. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 9-15 fok között alakul. A csúcsérték általában 15-21 fok között várható, de délen, délkeleten ennél egy-két fokkal melegebb is lehet.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, napközben már általában sok napsütésre lehet készülni, csupán délkeleten, keleten lehet több a felhő. Kis számban záporok, zivatarok is csak arrafelé fordulhatnak elő. Nagy területen megélénkül az északi, északkeleti szél, elsősorban zivatarok környezetében átmeneti erős lökések is előfordulhatnak. A hajnali 5-12 fokról 19-24 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken a fátyolfelhők és a gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütés valószínű, néhol zápor, zivatar kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad az északi szél. Hajnalban 5-12, délután 20-24 fok várható.

Szombaton sok napsütésre, kevés felhőre kell számítani, csapadéknak kicsi az esélye. Időnként élénk lökések kísérhetik a északnyugatira forduló szelet. Hajnalban 6-13, délután 20-24 fok várható.

Vasárnap a sok napsütést csak kevés felhő zavarhatja, csapadéknak kicsi az esélye. Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban 8-14, délután 20-25 fok között valószínű.

2024. május 05. 16:13
Rémisztő hajóbaleset történt a Monacói Nagydíjra érkező jachtok között, videó készült az ütközésről
Kis híján tragédiába torkollott.
Négy hónap után ismét rakétatámadás érte Tel-Avivot
A támadásban senki nem halt meg, a helyi mentőszolgálat néhány sérültről számolt be.
Újabb turbulencia-baleset történt, tucatnyian megsérültek a Qatar Airways járatán
Csupán néhány nappal a Singapore Airlines halálos balesete után.
Újabb fejlemények a Deák téri kettős tragédiában, vádat emeltek egy 72 éves férfi ellen
Szerencsétlenség történt röviddel a választások előtt.
Borzalmas gyilkosság történt, egy miniszter testvére az áldozat
A férfire felesége talált rá.
Nyárias idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel
időjárás-jelentés, 2024. május 27., hétfő, reggel
Orbán Viktor: Nem terjedhet tovább a háború, meg kell fékezni, kudarcnak kell minősíteni minden fegyveres konfliktust!
Minél stabilabb a magyar kormány, minél egyértelműbb a magyar emberek álláspontja, annál több esély van arra, hogy M...
Tankok sorakoznak Budapesten, valami készülőben van – Fotók
A tankok mellet több harckocsi is feltűnt a képeken.
Így hálózzák be a Tisza Pártot az ország egyik legnagyobb csalás-sorozatának a résztvevői
Eltűnt milliárdok, alvilági módszerek és fenyegetések, több mint ezer, magára hagyott károsult, elítélt bűnözők – ez...
Több mint 600 halálos áldozata lehet a földcsuszamlásnak Pápua Új-Guineában
Az ENSZ becslése szerint több mint ezren menekültek el a katasztrófa sújtotta térségből.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.